7 °C Budapest

Felszámolási rekord 2010 első félévében

2010. július 2. 12:32 2 perc

Júniusban rekord beállítással 8877-re emelkedett az első félévben fizetésképtelenség miatt bedőlt cégek száma, így az év első felében összességében 15%-kal több cég felszámolását tették közzé, mint egy évvel korábban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Júniusban 1682 felszámolási eljárás indult, ez mindössze 14-gyel marad el a mindenkori negatív rekordtól, és 40%-kal több, mint egy évvel korábban.

A cégstatisztika nem igazolja a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatos, utóbbi időben tapasztalható optimizmust. Júniusban 1682 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ezzel minden idők második leggyászosabb hónapja lett az idei nyárelő.

"Mindig hangsúlyoztuk, hogy a cégek számára a válság nem akkor ér véget, amikor növekedésbe fordul a GDP, mert az utóbbi időszakban megrendült likviditású vállalkozások ebből már nem tudják kivenni a részüket - mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Ássák a sírokat a cégtemetőben, pedig sok a feltámadás

Szerinte azok a vállalkozások, amelyek 2008-ig kedvező feltételek között részben hitelből növekedtek, zömmel felélték tartalékaikat, mert a csökkenő megrendelés állomány mellett az adósság törlesztése is gondot okozott. Erre kényszerű elbocsátásokkal és a kapacitások leépítésével reagáltak a megszorult társaságok, amelyek így most nem tudják kivenni a részesedésüket a növekedésből.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"A rendkívül pozitív külkereskedelmi statisztika azt támasztja alá, hogy főleg a nagy exportőr cégeken alapul a megindult növekedés, és ennek kedvező hatása még nem érte el a KKV-k szintjét. Az első félévben összesen 8877 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ez 14%-kal több, mint 2009 első félévében volt. "Jól látszik, hogy a júniusi dinamika kilóg a nagy átlagból, ezért korai lenne azt mondani, hogy a korábbinál is rosszabb pályára állt a gazdaság, de az biztos, hogy a következő hónapokban is magas marad a bedőlések száma" - véli az Opten szakértője.

Júniusban 1107 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok saját elhatározásból, ez 10%-os csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A félév egészében azonban más a helyzet, a 7265 végelszámolás 8,5%-os növekedést jelent 2009 azonos időszakához képest. Csorbai szerint a júniusi alacsony értékből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de érdemes figyelni a következő hónapok statisztikáját, mert immár második hónapja több céget alapítanak Magyarországon, mint a megelőző év azonos időszakában.

Ez az igazgató szerint részben az ügyeskedők ismételt színre lépéséből adódik, de ha a növekedés üteme dinamikussá válik, az mindenképpen biztató jel lehet a jövőre nézve. A jelek szerint azonban erre még várni kell, júniusban ugyanis 3248 új céget jegyeztek be, ami mindössze 2,5%-os növekedés, a félév egészében pedig 22655 társaságot alapítottak, ami 5%-kal kevesebb, mint 2009 első felében.

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?