A GOP-nál vége a válságnak

2010. február 12. 09:17

"A gazdaságfejlesztési kiírásoknál 2010-ben a pályázatkezelési folyamat még rutinosabb lesz, és a pályázati feltételeket hozzáigazítjuk a javuló gazdasági körülményekhez" - mondta el Kocsis Magdolna, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) illetékes főigazgatója a Világgazdaságnak. Az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési operatív programjának (GOP) idei terveiről elmondta, újragondolják és újraértékelik azokat a válságkezelési intézkedéseket, amelyeket 2009-ben a globális krízis hatására hoztak. Erre azért van szükség, hogy a rövid távú beavatkozások és a program hosszú távú céljai összhangba kerüljenek.


"A 2010-ben meghirdetésre kerülő technológiafejlesztési konstrukcióknál már nem alkalmazzuk a 40 százalékos előleget, ennek egységesen 25 százalékos lesz a szintje" - közölte a Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóságának vezetője. Ez a 25 százalékos szint jelenik meg az új kiírásokban, s a már futó pályázatok is ennek megfelelően módosulnak. Nem szigorítanak viszont még a jövőbeni vállalásokra vonatkozó 2009. évi előírásokon, továbbra is választható lesz a bázislétszám tartása.

Fontos döntés volt, hogy a válság hatására az ÚMFT-n belül végrehajtott forrásátcsoportosítás révén 111 milliárd forinttal nőtt a GOP kerete. Ebből 105 milliárd forint a vállalkozások komplex fejlesztését szolgáló 2. prioritás keretében gyors segítséget jelent a válság miatt kihívásokkal küszködő kkv-szektor számára. A pluszpénz jelentős részét a mikro- és kisvállalkozások technológiafejlesztését szolgáló 2.1.1./A konstrukció pályázói kapták/kapják meg. Tavaly kétszer hirdették meg ezt a rendkívül népszerű kiírást, s összesen 66 milliárd forint támogatáshoz jut 4000 kkv.

A néhány napja történt felfüggesztés után, február végén tízmilliárd forintos kerettel ismét megjelenik ez a felhívás a már említett 25 százalékos előleglehetőséggel. Az elnyerhető támogatás maximális összege a válság idejére megemelt 50 millió forintról visszaáll a korábbi, 20 milliós szintre. A támogatási intenzitás is módosul, a tavalyi 50-70 százalékról - területi differenciálással - 30-50 százalékra. A B/C (a közép- és nagyvállalati körre célzott) konstrukciókat március közepén írják ki.

Emellett az irányító hatóság meghirdette a magas foglalkoztatási hatású projektek támogatására a 2.1.3-as konstrukciót, 16 milliárd forintos keretösszeggel. Ennél a kiírásnál kiemelt ügyfeles eljárásban eddig 12 projektnek ítéltek meg támogatást. Így 11 milliárdos fejlesztési forrással 53 milliárd forint értékű beruházás jön létre, amely 2000 új munkahelyet teremt, 600-at a hátrányos helyzetű térségekben. A támogatott projektek többsége a húzóágazati szektorokban - járműgyártás, gyógyszeripar, zöldenergia - valósul meg. Az egységesen alkalmazott támogatási algoritmus és a 40 napos döntési folyamat kiszámítható beruházási környezetet teremt a pályázók számára. "Ezzel Magyarország versenyképes pozícióba került a kapacitásáthelyezést tervező cégek körében" - állapította meg Kocsis Magdolna.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az idei év újdonsága az Európai Unió zöldtechnológiát támogató törekvéseivel összhangban a hulladékhasznosítási célú és a környezetközpontú technológiafejlesztést szolgáló kiírás, 6+2 milliárd forintos kerettel. Ezek a pályázatok, amellett, hogy szintén fontos szerepet játszanak a stabilizálódó gazdaság lehetőségeinek kihasználásában, egyúttal már jelzik a GOP újfajta profilkeresését is. Ennek keretében a vállalkozások nemzetközi versenyképességét segíti majd a kutatás-fejlesztés és az innováció ösztönzését szolgáló 1. prioritásnál az a formálódó programmódosítási szándék, amellyel az alapkutatást és a kutatási alap-infrastruktúrát is integrálnánk a gazdaságfejlesztési célok közé. "Egyidejűleg a technológiafejlesztési pályázatokat kívánjuk tehermentesíteni az innováció szélesebb értelmezésével, a vonzóbb pályázati feltételek kialakításával" - hangsúlyozta az NFÜ főigazgatója.

Jutott pénz a többletforrásból - hatmilliárd forint - a GOP 4., pénzügyi eszközök prioritására is. Magyarországon alakult ki először az EU vállalkozásokat visszatérítendő forrásokkal segítő Jeremie programjának teljes termékkínálata (mikrohitel-, garancia- és kockázatitőke-programok), nemzeti intézményrendszerrel. "Ennél a prioritásnál azonban azt is figyelembe kell venni, hogy válságkörnyezetben egy olyan pályázati rendszer, amely a pénzügyi közvetítők szintjén folyamatos portfólió-, a vállalkozások szintjén pedig folyamatos tevékenységbővítésre épít, csak korlátozottan lehetett sikeres" - jegyezte meg az NFÜ illetékese. Áprilisban Brüsszelben ismét napirenden lesz a konstrukció átalakítását már többször felvető magyar kezdeményezés.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13