A tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
Ugyan március 15. szerdára esik és így nem lesz hosszúhétvége, azonban két szabadnappal akár öt napos folyamatos pihenést is betervezhetünk magunknak. Persze nem olyan könnyű ilyenkor megfelelő utat találni, ezért négy olyan komplett hosszú hétvégét raktunk össze, amire mineél előbb érdemes lecsapni.
London
Jó alkalom lehet a hosszú hétvége a londoni ismerősök meglátogatására, vagy csak egyszerűen egy néhány napos kirándulásra Európa egyik nyüzsgő nagyvárosában. A Wizzairrel most oda-vissza két főre 63 ezer forintból járhatjuk meg az utat, igaz, azzal mindenképp számolni kell (egyébként minden utunknál), hogy a reptérről való bejutás is fejenként 5-10 ezer forint.
A Booking.com-on találtunk belvárosi szállást, ami mindössze 70 ezer forint, így az egész utazás 132 ezer forintból kijön. Persze erre rájön a költőpénz is, a Palprices összehasonlító oldal szerint az árak 28 százalékkal magasabbak, mint Budapesten, így ezzel érdemes kalkulálnunk.
Párizs
Ugyan Párizs most a legdrágább a vizsgált városok között, azonban a hotel és a Ryanair repjegy összesen 142 ezer forintból jön ki. Ez egyébként nem feltétlenül a legolcsóbb szállás, ennél olcsóbbat is találhatunk, ha nem ragaszkodunk a hotelhez. Költőpénz szempontjából is Párizs a legdrágább, mintegy 31 százalékkal magasabb árakkal találkozhatunk, mint a magyar fővárosban.
Milánó
Milánóba számos járatot üzemeltet a Wizzair, nem csoda, hogy ide találtuk a legolcsóbb jegyeket, mindössze 33 ezer forintból járhatjuk meg az utat oda-vissza. Az általunk talált szállás 66 ezer forint, amely a központi pályaudvar közelében található, így a belváros gyorsan megközelíthető. A költőpénzből viszont jobban kijöhetünk, nagyjából 18 százalékkal kell többel készülni, mint a magyar fővárosban.
Athén
A legolcsóbb utazást a görög fővárosba találtuk, igaz, a repjegy nagyjából a többi városhoz hasonló. Igazán sokat spórolhatunk viszont a szálláson, mi már 30 ezer forintért találtunk hotelt a belvárosban. A költőpénzből is itt jöhetünk ki a legjobban, mindössze 10 százalékkal kell többel kalkulálni, mintha Budapesten vennénk igénybe a szolgáltatásokat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Melyiket válasszuk?
A legolcsóbb kétségtelenül Athén, így a kispénzűeknek ide érdemes menni, nemcsak a szállás olcsó, költőpénzből is sokkal kevesebb kell. Milánót az olcsó repülőjegy teszi vonzóvá, és ide sem kell milliókkal készülni, aránylag olcsón találhatunk szállást magunknak.
London már valamivel drágább, de a Brexitnek köszönhetően most sokkal olcsóbban juthatunk el ide, mint pár évvel ezelőtt. Valószínűleg egy-két éve még az angol főváros lett volna a legdrágább opció, most viszont Párizs vitte el ezt a "címet". Ugyan költőpénzből is ide kell a legtöbb és a szállás is itt a legdrágább, azonban a szerelmesek városa még így is jó opció lehet egy tavaszi hosszú hétvégén.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.


