Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.
2016-ban indulhat a 3-as metró felújítása, újfajta parkolási rend jöhet a Nagykörúton, az 1-es villamost pedig továbbvezetnék Kelenföldig és Óbuda széléig - többek között erről beszélt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKIK) vezérigazgatója az Indexnek adott interjújában.
Mint a vezérigazgató elmondta, 2015-16-ban elektronikusra cserélik a bérleteket, 2017-re az összes papíralapú jegy eltűnhet, és működésbe lépnek az elektronikus szolgáltatások.
A fejlesztések között említette még, hogy be kell fejezni a budai fonódó villamosokat, a Széll Kálmán tér átépítésének legalább a vágányépítési részét, 2015-ben forgalomba kell állítani a már megrendelt 24 darab új alacsonypadlós trolit és a már gyártás alatt álló 47 új villamost. A tervek szerint folytatják az 1-es villamost a Kelenföldi pályaudvarig és Óbudán az esztergomi vasútvonalig.
2016 előtt viszont nem indul el a 3-as metró felújítása (a járműpark kivételével).
A nagykörúti kerékpárút ügyében olyan megoldást tudnak elképzelni, ahol az autók félig a padkára parkolnának a fák között, így elférne a kerékpársáv a két forgalmi sáv mellett. Ezt 2015-16-ban meg is lehetne csinálni, ha nem is végig a körúton, de legalább egy szakaszán.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








