A mostani, szinte nyárias meleg után jelentős lehűlés érkezhet Közép-Európába.
Péntek este puccskísérlet kezdődött Törökországban, országszerte kijárási tilalmat rendeltek el, és a reptereket lezárták, azonban az államcsínyt meghiúsították. Mit tegyenek azok, akik most indulnának nyaralni az országba?
Pénteken este a török katonaság puccsot kísérelt meg az elnök, Recep Erdogan ellen. A legtöbb nagyvárosban kijárási tilalom volt érvényben, bizonytalan volt a felkelés kimenetele. Az országban- blokkolták a közösségi oldalakat,
- a reptereken tankok jelentek meg és
- minden járatot töröltek,
- az állami televízió adását felfüggesztették.
Az ott tartózkodó magyar turistákról egyelőre nincsenek hírek, a külügyminisztérium ezt a tájékoztatást adta ki:
Mit tegyünk, ha most indulnánk nyaralni Törökországba?
Akik most indulnának nyaralni Törökországba, azoknak érdemes elhalasztani a nyaralásukat, ha erre lehetőségük van. Ugyan a török helyzet instabil, a hírek szerint néhány óra alatt leverték a lázadást. Persze a külügyminisztérium ezzel kapcsolatban is ad tájékoztatást:
Azt viszont fontos tudni, hogy hiába rendelkezünk ún. sztornó biztosítással, az utazás elhalasztását politikai, vagy biztonsági okokra hivatkozással nem lehet a szabályzatok alapján lemondani. A sztornó biztosítás jellemzően itthon bekövetkezett baleset, vagy betegség esetén nyújt védelmet az utazóknak. A klasszikus utasbiztosítások pedig alapvetően az utazás megkezdése után nyújthatnak fedezetet, így az esetleges lemondásra ez sem fizet.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







