13 °C Budapest

Tízezreket fizethetsz, ha nem cseréled le az útleveled

2017. június 22. 11:00

Már javában tart a vakáció, ilyenkor sok család készülődik hosszabb-rövidebb külföldi utazásra. Az indulás előtti hetekben azonban érdemes leellenőrizni az útlevelek érvényességét, hiszen a gyorsított eljárásban igényelt okmányokra a gatyánk is rámehet.

A tavalyi évben a magyarok 18,9 millió alkalommal látogattak külföldre. Az átlagos tartózkodási idő 2015-höz hasonlóan 2016-ban is 2,9 nap volt. Bár sok helyre elég a személyi igazolványunk, az elmúlt években is több százezer magyar váltotta ki az útlevelét.

A statisztikák alapján 2016-ban összesen 378 057 útlevelet igényeltünk az okmányirodákban, külképviseleteken és az interneten keresztül. Ebből azonban nem is keveset, csaknem 80 ezer darabot kértünk gyorsított eljárással.

KATTINTS! Pillanatok alatt kifosztják a kártyád: az idei nyár legdurvább trükkjei

2015 kivételével a korábbi években a tavalyinál több útlevelet igényeltünk, így a gyorsított eljárással kért okmányok száma is magasabbra rúgott. 2013-ban például összesen 117 815 darab útlevélnél kértük, hogy hamarabb készüljön el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha nem akarunk több hetet várni arra, hogy elkészüljön az útlevelünk, akkor bizony mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk:

  • A soron kívüli (7 napon belüli) eljárás díja 19.000 forint,
  • a sürgősségi (3 napon belüli) eljárás díja 29.000 forint,
  • az azonnali (24 órán belüli) eljárás igazgatási díja pedig 39.000 forint.

A gyorsított eljárások közül egyébként a legtöbben a 7 napos, vagyis a soron kívüli eljárást veszik igénybe. De érdekességnek számít, hogy ezt a szolgáltatást a többség nem is Magyarországon, hanem valamilyen külképviseleten veszi igénybe. Vagyis a külföldi utazások során különösen érdemes vigyáznunk az úti okmányainkra.

Amennyiben a kérelmező a külképviseleten nyújtja be a kérelmet vagy a külképviseletre kéri az elkészült okmányt, a kérelmezőnek konzuli közreműködői díjat kell fizetnie. A díjtételek külképviseletenként változóak

- hívta fel a figyelmünket a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya.

Ezen felül persze minden évben még több ezren akadnak olyanok is, akik a 3 napos, illetve a 24 órán belüli okmányigénylést választják. 2016-ban például 6 280 útlevelet kértek sürgősségi és 5 058 okmányt azonnali eljárással. Ráadásul nem szabad elfelejtenünk, hogy itthon a gyorsított eljárás költségein felül számolnunk kell a normál eljárásban alkalmazott díjtételekkel is; az illeték díja pedig érvényességi időtől és kortól függően 2v500 és 14 ezer forint között mozog.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem