A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
A Balatontourist 10 tagból álló balatoni kempinglánca felkészült a vendégek fogadására, a kijárási korlátozások feloldása esetén a cég által üzemeltetett egységek tervezett nyitási időpontja május 15. - tájékoztatott az MTI megkeresésére Székely Ferenc, a társaság általános igazgatóhelyettese csütörtökön.
Elmondta, hogy a Balatontourist csoport a tavalyi évet változatlan vendégforgalom mellett 10 százalékot meghaladó szállásdíj bevételtöbblettel zárta az előző évhez viszonyítva. Az idén kimagaslóan jó szezonra számított a cég, a foglalások száma márciusig magasabb volt a tavalyinál, de a járvány közbeszólt. A leginkább veszélyeztetett senior vendégkör, és a jövedelemkiesést elszenvedő bel- és külföldi vendégek egy része lemondott terveiről, a foglalási előlegek így is elérik a tavalyi április végi érték 85 százalékát. A járvány miatt a tavalyinál jóval gyengébb, de még elfogadható vendégforgalomra számítanak - tette hozzá.
A cég kempinglánca továbbra is 10 tagból áll. A badacsonyörsi Balaton vendégház az idén már nem része hálózatnak, viszont csatlakozott a lánchoz a balatonberényi Balatontourist Kócsag Kemping. A kempinglánc felét a társaság maga üzemelteti, amely egységekben tavaly összesen 405 ezer vendégéjszakát regisztráltak, a másik felét pedig partnervállalkozások működtetik. A tulajdonos továbbra is az OPUS Global Nyrt., azonban a cégcsoport belső struktúrája változott, január 1-jétől a Balatontourist csoport tagjai közvetlenül a Hunguest Hotels Zrt. leányvállalatai lettek.
A társaság tapasztalatai szerint a klasszikus sátor- és lakókocsis helyek mellett nő az igény olyan szálláshelyek iránt, amelyek lehetővé teszik a kempingezés életérzését saját eszközök vásárlása nélkül is. Emiatt nő a kereslet a kempingen belüli üdülőházak, mobilházak, bérelhető lakókocsik és berendezett bérsátrak iránt - ismertette az igazgatóhelyettes.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







