13 °C Budapest

Magyarok tömege mond nemet a karácsonyra: mutatjuk, hova menekülnek

2018. november 24. 07:02

Egyre több család dönt úgy, hogy elmenekül a karácsonyi sütés-főzés-takarítás rémháromszöge elől, és szállodában tölti családjával a karácsonyi ünnepeket. Így ők könnyen megkímélhetik magukat az ünnepek gyakori velejárójáról, a stressztől és koncntrálhatnak a közös pillanatokra. Szétnéztünk az elérhető ajánlatok között, és találtunk pár kedvező lehetőséget, mely egészen biztosan felejthetetlenné teszi 2018 utolsó napjait.

"A karácsony és a szilveszter is kiemelt időszaka lett a magyar szállodáknak, mindkét ünnep idején teltházzal üzemelnek" - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke még tavaly. Folyamatosan változnak a magyarok utazási szokásai, ma már az ünnepek alatt utazók egyre szívesebben maradnak itthon, hiszen a szállodák szolgáltatásának színvonala folyamatosan emelkedik és bővülnek a szórakozási lehetőségek.

Mostanra kezelhetjük tényként, hogy egyre többen költik inkább egy közös élményre azt a pénzt, amit korábban olyan ajándékokra szántak, amikre egy év múlva már senki nem emlékezett. Ezzel szemben egy közös, téli nyaralás emléke évekig elkíséri az embert, ráadásul az anyagi előnyökön túl rengeteg stresszt, idegeskedést, sorbanállást is megspórolhatnak maguknak így a párok, családok, baráti társaságok

-  mondta el a Pénzcentrum kérdésére Nagy Viktória, az Invia marketink Menedzsere. Hasonló jelenségről számol be Dr. Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője is. Tapasztalata szerint egyre élénkebb az érdeklődés az ünnepi időszakra, ezek az időpontok nagyon kedveltek az utazók körében. Erre az időszakra jellemző, hogy általában tudatosan készülnek és foglalnak az emberek, ennek alapján nagyon sokan használják ki az előfoglalási kedvezményeket és az utakat már szeptemberben, októberben lefoglalják. Ettől függetlenül elmondható, hogy

nagyjából 1 hónappal az ünnepek előtt is még nagyon széles a választék.

A Szállás.hu még elérhető belföldi ajánlatai közül van még hely a négycsillagos Dóm Hotel Szegedben december 23 és 26 között 4 fő részére 330 ezer forint reggelivel együtt. A siófoki Hideway Premium Apartments Delux lakosztály is szabad még ugyanebben az időpotban 327 690 forintért. De persze olcsóbb ajánlatok is elérhetők még, például a szentendrei Centrum Villa Romantikában 240 ezer forintért tölthetünk el 3 éjszakát négyen, de akár nyolcan is, hiszen összesen ennyi férőhely van. Az egri Hotel Aqua Eger Szállodában még ennél is olcsóbban, 193 800 forintért karácsonyozhat a család.

"Szintén népszerűek és még elérhetőek az olyan egzotikus úti célok is, mint Thaiföld, Bali, Kuba, Seychelle-szigetek, Dubai; sőt a mediterrán térség kedvelt desztinációi is, mint például a Kanári-szigetek, Ciprus, Málta, Marokkó. A síelők számára Ausztria és Olaszország legkedveltebb síterepein is vannak még szabad helyek. Ezek mellett számos európai nagyvárosba,  Prága, London, Róma, Barcelona is tudunk ajánlatokat adni, a saját szerződéses szállodák mellett egyéb ajánlatokat is kínál - tudtuk meg Szvoboda Jánostól. Ezek dinamikus ajánlatok, a szállodák telítettségétől függően akár naponta változhatnak a lehetőségek és árak, és ezáltal utasaink számára mindig változatos ajánlatokkal tudunk szolgálni.

Az árak még a földön járnak?

Az árak nagyon széles skálán mozognak, attól függően, hogy csak szállást foglalunk vagy komplett repülős csomagot, és természetesen a szálloda kategóriája is befolyásolja. Prágában például a karácsonyi időszakban akár 83 euró/fő (26 643 forint) az ára egy 3 éjszakás tartózkodásnak reggelivel, a belvároshoz közeli, középkategóriájú szállodában. A Dominikai Köztársaságban 1 hét a karácsonyi időszakban, 4 csillagos All Inclusive, tengerpari szállodában kb. 2000 euró, azaz 642 ezer forint.

De egyéni utazással, az ellátás, a szállás kategóriája és az elhelyezés függvényében 4-5 nap akár 150 ezer Ft körüli összegért is kihozható például egy négy fős apartmanban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Minden felmerülő költséget figyelembe véve azonban kijelenthetjük, hogy a legtöbb úticélra a repülős utak alapvetően ebben az időszakban is jobban megérik; az Invia ajánlatában a karácsonyi-szilveszteri időintervallumban szerepel például hurghadai, 5 csillagos szálloda 610 ezer forint/ 2 fő, marokkói 3 csillagos szálloda 330 ezer forint/2 fő, és máltai 4 csillagos szálloda 340 ezer forint/2 fő áron.

Az Aldi Travel ajánlatában síelőknek szóló ajánlatában ajándék síbérlettel kínálják az utat Stájerországba. Jelenleg van még hely erre a karácsonyi időpontra, december 23-tól 3 éjszaka 44 990 forint félpanzióval fejenként.Ez az ajánlat nov.30.-ig foglalható a szabad helyek függvényében.

Miből utazzunk?

Ha épen nem áll rendelkezésedre az utazáshoz szükséges összeg, vagy nem akarsz lemondani az ajándékozás öröméről sem, egy jól kiválasztott, a család anyagi teherbírásával összeegyeztethető személyi hitel jómegoldást jelenthet karácsony előtt. Egy kalkulátor segítségével könnyedén kiszámolhatod mekkora törlesztőrészletet kell fizetnek az előtted álló hónapokban. A Pénzcentrum Személy hitek Kalkulátorába példaként 500 ezer forintos hitelösszeget írtunk be, 18 hónapos futamidőre. A CIB Bankajánlatában most havi 29 542 forintos törlesztőrészlettel számolhatunk, a Budapest Banknak havonta 30 927 forintot fizethetünk vissza. Az UniCredit Bank folyósítási díj nélkül kínálja a hitelét, mely havonta 29 711 forintba kerül, az OTP Banktól pedig havonta 31 734 forintért kapjuk meg a hitelt.

Figyelem! Mivel a nem körültekintő hitelfelvétel komoly anyagi nehézséget okozhat az egész családra nézve, így nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a kockázatokkal. Ha például a pénzügyi teherbíró képességünknél az indokoltnál nagyobb hitelt veszünk fel, akkor megnő annak az esélye, hogy azt nem tudjuk maradéktalanul visszafizetni. Ennek esélye ráadásul annál valószínűbb, minél kisebb a jövedelmünk. Éppen ezért a Pénzcentrum NEM AJÁNLJA, hogy valaki kis jövedelemmel adósodjon el, annak ellenére sem, hogy a banki szabályozás ezt lehetővé teszi. További kockázatokért pedig ajánljuk figyelmedbe az MNB tájékoztatóját!

Ilyenkor minden drágább?

A szállodák az ünnepi időszakban természetesen magasabb árakat alkalmaznak, hiszen ez kiemelt időszak - tudtuk meg Szvoboda Jánostól. Sok esetben extra gálavacsorával is kell számolnunk, hiszen az ünnepi időszakban sokkal több extra program, esemény és szórakozási lehetőség is várja a vendégeket, legyen az egy síszállás vagy egy egzotikus tengerparti nyaralóhely. Ebben az időszakban például a síbérletek is drágábbak, mint pl. december elején vagy márciusban. Nagy Viktória szerint is átlagosan nagyjából 15-30 százalék közötti áremelkedéssel lehet érdemes számolni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem