7 °C Budapest

Koronavírus: döntött a Külügy, 1-es kategóriába sorolta Kína Hupej tartományát

2020. január 29. 10:06

A Külügyminisztérium  január 27-én turisztikai, utazási szempontból az I.-es, vagyis az utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába tette át Kína Hupej tartományát, amely eddig a "Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek" (II. kategória) közé tartozott, szúrta ki a Pénzcentrum. Ma pedig az utazással kapcsolatos friss információk között az szerepel: a járvány a bejelentés óta már a tartományon kívül is megjelent (Kína több régiójában, Hongkongban, Makaón, Tajvanon, Dél-Koreában, Vietnámban, Thaiföldön, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is) több mint 6000 megbetegedést és mintegy 132 halálesetet okozva. 

A Külügyminisztérium ma reggeli közlése szerint azt javasolja, a Wuhan tartományba tervezett utazásokat halasszuk el:  

Hupej tartomány és annak székhelye, Wuhan városa 2020. január 23. óta le van zárva, a tartományt és a várost elhagyni, oda belépni sem légi, sem szárazföldi úton nem lehet, így az oda tervezett utazásukat mindenképpen javasoljuk elhalasztani. A Kína egyéb területeire történő utazások során megfelelő körültekintést javasolunk.

A konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon elérhető tájékoztatás szerint az Utazásra nem javasolt térségek közt két kategória létezik: az I.-es, amelybe a nem javasolt térségek tartoznak, és a II-es, Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek. Január 27-én Kínán belül Hupej tartomány teljes területe a II-esből az I-es, vagyis a nem javasolt kategóriába került át, az indok pedig: "az atípusos tudőgyulladásos megbetegedések, a koronavírus járvány kitörése".

Hupej tartomány mellett Zhejiang, Kanton, Hunan, Henan, Anhui, Csungking, Shandong, Jiangxi és Sichuan tartományok számítanak a legfertőzöttebb területeknek, ezekben a tartományokban lépte át az igazolt betegek száma a 100 főt. Pekingben 91, Sanghajban 80 főt tartanak számon.

A WHO jelzése szerint Thaiföldön 14, Vietnámban 2, Kambodzsában 1, Tajvanon 8, Szingapúrban 7, Japánban 4, Dél-Koreában 4, Malajziában 4, Indonéziában 3, Srí Lankán 1, Franciaországban 4, Németországban 4, az Amerikai Egyesült Államokban 5, Ausztráliában 4, Kanadában 1 megbetegedést észleltek eddig, mind Wuhan-ból érkezett személyeknél. A legfrissebb adatok szerint immár emberről emberre is terjed, ismert gyógymódja jelenleg nincs, ez idő szerint csak a tünetek kezelését tudják megoldani. 

A vírus elleni védekezéshez szükséges védőoltás kifejlesztése folyamatban van.

A megbetegedés kellő körültekintéssel kerülhető el, az ellene való védekezés a higiéniai szabályok fokozott betartásával lehetséges (gyakori és alapos kézmosás, fertőzött személyekkel való érintkezés elkerülése, nyers vagy ismeretlen eredetű hús - és tejtermékek fogyasztásának mellőzése).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem