2019. december 14. szombat Szilárda

Kiadták a riasztást: megbénult az egész ország, egész nap ez lesz


Az egész országban havazik hétfő reggel, ez pedig jelentős fennakadást okoz a vasúti közlekedésben, már a reggeli órákban jelentősek a késések. A nap folyamán több helyen ónoseső is lehet.

Fehérbe borult az ország hétfő reggelre, emiatt pedig a vasúton jelentős késésekkel kell számolni. Kollégáink beszámolói szerint szinte alig vannak olyan járatok, amelyek nem késnek. Az átlagos késés 40-50 perc, ahogy az az alábbi, Nyugati pályaudvaron készült fotón is látható:

A mai nap folyamán végig havazhat az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint, de az ország középső részén akár ónoseső is lehet a délutáni órákban. A nappali maximumok -1 és plusz 4 fok között alakulnak. A kemény fagyok egész héten kitartanak, szerdán akár -15 fok is lehet.

Ezen kívól az Útinform tájékoztatása szerint az ország legtöbb útját ellepte a hó, így lassabb közlekedéssel kell számolni. A portál ezt írja:

  • Az M0-s autóút déli terelt szakaszán, az M1-es autópálya irányába az erős forgalom miatt, Dunaharaszti és Halásztelek között szakaszosan araszolnak a járművek. 20 perc az időveszteség.
  • A másik oldalon, az M5-ös autópálya felé a 10-es km-nél egy kisteherautó kamionnal karambolozott. A helyszínelést befejezték, 1-2 km-es a torlódás.
  • Az M3-as autópályán, az M0-ás autóút csomópontjában Budapest felől az autóút M5-ös felé vezető oldalára való felhajtásnál egy személyautó szalagkorlátnak ütközött. Az arra közlekedők forgalomkorlátozásra készüljenek, lassú az előrejutás.
  • Az M5-ös autópályán, Budapest felé a 23-as km-nél, az M0-ás autóút csomópontja előtt egy tehergépjármű és egy személyautó ütközött össze. A külső és leállósávot lezárták. Körülbelül 3 km-es a torlódás, 30-35 perces a menetidő-növekedés. 
  • Az M6-os autópályán, Budapest felé a 99-es km-nél, Paks térségében egy személyautó szalagkorlátnak ütközött. A belső sávot lezárták, csak a külső sávon halad a forgalom.
A fővárosi közlekedésben is gondok vannak, a BKK a hivatalos Facebook-oldalán egy posztban figyelmeztet a fennakadásokra. Ezt írják:

Fővárosszerte a havazás miatt latyakos, csúszós az utak burkolata. A magasabban fekvő területeken és a mellékutcákban jeges útszakaszok is lehetnek:

  • a 219-es autóbusz rövidített útvonalon, a Saroglya utca és Csillaghegy között jár,
  • a 12-es villamos ismét a teljes vonalon közlekedik,
  • a 39-es autóbusszal ismét a teljes vonalon utazhattok,
  • a 149-es autóbusz ismét közlekedik.

 

KIHÚZNA A BAJBÓL 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 12 178 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17 %), de nem sokkal marad el ettől a K&H 13 411 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és az Oney konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

CBA

12.19-12.31
Országos

CBA

12.19-12.31
Országos

Kika

12.13-12.15
Országos

Spar

12.12-12.18
Országos

Interspar

12.12-12.18
Országos

Auchan

12.12-12.18
Országos

Tesco

12.12-12.18
Országos

Lidl

12.12-12.18
Országos

  Ajánlatunk