A július 1. és augusztus 20. között működő önkéntes szolgálat összesen tíz déli parti strandon biztosít a nyaralók számára azonnali és szakszerű elsősegélynyújtást.
Budapest frissen megválasztott főpolgármestere nem zárja majd ki a belvárosból az autókat, hanem egy forgalomcsillapítási program keretében élhetőbbé teszi a belvárost - mondta el az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Elmondása szerint nem fog élni a tiltás eszközével, helyette inkább kiszélesítené a lehetőségeket. Arra a kérdésre, hogy tervezi-e a dugódíj bevezetését a belvárosban, azt válaszolta:
A tervek szerint először egy intenzív P+R parkolási programot indítanak, majd a kötött pályás közlekedést tervezik kiépíteni. Úgy bevezetni a dugódíjat, hogy nem kínálnak alternatívát, az egyszerű sarc - tette hozzá Karácsony Gergely.
Kiadták a legmagasabb riasztást: 38 fokos pokoli kánikula és váratlan viharok csapnak le az országra
Kedden is folytatódik az extrém hőség.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







