Mivel a repüléstől való félelem az egyik legismertebb fóbia, talán nem meglepő, hogy sokan jobban félnek tőle, mint magától a külföldön eltöltött pár naptól vagy...
Tavaly több százan pályáztak a súlyosan mozgáskorlátozottak gépkocsibeszerzésre kiírt Autóplusz 2018 pályázaton meghirdetett 50 millió forintra. Idén megint kiírtk a pályázati lehetőséget, de csupán a tavalyi összeg kétszerese, százmillió forint pályázható.
Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: az Autóplusz elnevezésű pályázatot először tavaly írta ki a minisztérium, arra több száz igény érkezett. A 2018-as költségvetésben megduplázták a keretet, így idén százmillió forint áll rendelkezésre két körben. Az első körben 17 nyertest hirdettek, a második körre pedig május 31-ig lehet beadni a pályázatot. Az államtitkár hangsúlyozta, a pályázatban a korábbi lehetőségekkel szemben nincs kötelező hitelfelvétel, nincs márkakötöttség, sem modellkötöttség, és a támogatási összeg is magasabb.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






