Összegyűjtöttünk több olyan ajánlatot, ahol 10 ezer forint alatt megszállhatsz februárban.
A pandémiás helyzet miatt később kezdődött a vakációszezon, ami folytán sokan csak most kezdik tervezni utazásukat. Ezt támasztja alá az is, hogy a héten a szállásfoglalással kapcsolatos közösségi média említésszámok meghaladták a 2019-es adatokat. Érdeklődésük és utazási szokásaik alapján az újonnan kialakult helyzetben különböző utazótípusok jelentek meg, mint az ijedt-, a pánikoló-, a nyugodt és az optimista utazók - derült ki egy friss elemzésből.
Öt utazótípus különböztethető meg Magyarországon, mégpedig aszerint, hogy az utazóknak milyenek az általános utazásai szokásaik és terveik a járvány után, hogy mennyire tartanak a járvány következményeitől, végezetül pedig, hogy mennyire veszik figyelembe a kialakult helyzetet az utazási tervekkel kapcsolatban - derült ki a Lounge Group eheti elemzéséből. Ezek alapján a típusok a következők:
Az "Ijedtek" - Ide tartoznak azok, akik nem szoktak és nem is terveznek utazni, azonban figyelemmel kísérik a járványt, az utazásra gyakorolt hatását és következményeit. Ebbe a csoportba jellemzően a nők, az 50-59 évesek, a középfokú végzettséggel rendelkezők, a községi lakosok és a több gyermeket nevelők tartoznak, mint például a családanyák többsége.
A "Pánikolók" - Ezt a csoportot nagy kül- és belföldi utazási vágy jellemzi, azonban pánikérzetük magas, figyelembe veszik a járvány következményeit, kétszer meggondolják, hogy utazzanak-e. Főképp a 30-39 évesek, a felsőfokú végzettségűek, a fővárosaik és a gyermeket nem nevelők alkotják ezt a csoportot.
A "Higgadtak" - Ez a csoport szintén nem szokott utazni és a járvány után sem tervezi, maga a járvány pedig kevésbé aggasztja, mint az előző csoportot, egyfajta nyugalom jellemzi őket. Ebbe a csoportba jellemzően a 60 év felettiek, az alacsony iskolai végzettségűek és a városlakók tartoznak.
Az "Optimisták" - Az optimista utazók igen aktív utazók, magas körükben a külföldre látogatók aránya, illetve ők azok, akik a járvány lecsengését követően is hamarabb indulnának útnak. Utazási szokásaikat nem igazán befolyásolják a vírus miatti változások. Ebben a csoportban jellemzően a férfiak, a 18-49 évesek, a Budapesten élők, a gazdaságilag aktívak és tanulók vannak jelen.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az "Optimista országjárók" - Ennél a csoportnál túlsúlyban vannak a belföldi utazások, ők azok, akik a járvány után is hazánkban terveznek kikapcsolódni, ők a válaszadók körülbelül 40%-át teszik ki. Félelemérzetük változó, de inkább alacsony a járvány kapcsán. Egyetértenek abban, hogy a pandémia következtében mind a bel-, mind a külföldi utazásokat meg kell fontolni. Ehhez a csoporthoz többnyire a férfiak, a 40-49 évesek, a középfokú végzettségűek és a vidéki városlakók tartoznak, hagyományosan a családapák és a középkorú baráti társaságok tagjai.
Belföldi utazások kapcsán az előző évhez képest a legnagyobb különbséget az egynapos utazások arányának növekedése jelentette, 16% helyett idén a válaszadók 43%-a részesíti előnyben a rövid, belföldi kikapcsolódásokat.
Összességében elmondható, hogy a megkérdezettek kétharmada évente legalább egyszer utazik turisztikai céllal hazánkban - derül ki a kutatásból. Évente többször főként a megyeszékhelyeken élők, a gazdaságilag aktívak, a tanulók, valamint a kedvező anyagi helyzetben élők utaznak. A válaszadók többnyire családjukkal, vagy párjukkal kettesben vakációznak, illetve a megkérdezettek többsége a pandémiás helyzetben alaposan meggondolják, hogy külföldre útra keljenek-e, azonban belföldön szívesen kapcsolódnak ki és fedezik fel hazánk rejtett kincseit.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







