8 °C Budapest

3,5 évet késtek tavaly a magyar vonatok

2018. április 12. 18:34

Tavaly a teljes hálózaton összesen 1831556 percet késtek a személyszállító vonatok Magyarországon. Vagyis közel 3 és fél évet kellett várni az utasoknak.

Az Index közérdekű adatigényléssel fordult a MÁV-hoz, hogy kiderüljön, mennyit késtek a vonatok a tavalyi évben. A vasúttársaság válaszából kiderült, hogy tavaly a teljes hálózaton összesen 1 831 556 percet késtek a vonatok.

120 423 vonat összesen 3,5 évet késett összesen, ez azt is jelenti, hogy a vonatok 11,55 százaléka késett. Az egy vonatra jutó fajlagos késés egyébként 15,2 perc volt. Ugyanakkor a MÁV olyan standard alapján (UIC) számolta ki az adatokat, amely szerint az 5 perc 59 másodperc alatt késő személyszállító vonatok még pontosnak számítanak, vagyis elképzelhető, hogy a fentinél is több késés történt.

Cikkünk megjelenése után a MÁV a következő közleményt küldte, reagálva az Index cikkére, amelyet változtatás nélkül közlünk:

"Jól érzékelhető fejlődésen ment át, jó irányba halad a vasúttárság a fejlesztésekkel 2012. óta - köszönhetően a jármű- és pályafejlesztéseknek, felújításoknak, az új motorvonatok beszerzésének, a menetrendszerűség növekedésének, a szolgáltatási színvonal javításának. Az utasok érzékelik is az előrehaladást, ezt az is bizonyítja, hogy 2,3 millióval többen utaztak vasúton 2016-ban, mint 2015-ben. 2017-ben folytatódott a kedvező tendencia, mintegy 1 millió fővel nőtt az utasszám 2016-hoz képest. Ha a pontossági mutatókat nézzük, akkor 2012-ben és 2013-ban 86%-os, illetve 84%-os volt ez az adat, 2016-ban az elővárosi és regionális járatok pontossági mérőszáma, azaz menetrendszerűsége már 92,35%, az összes vonat menetrendszerűsége pedig 90,72% volt. Szintén az összes járat esetében 2017-ben 88,3%-ot, míg az idei első negyedévben 91,2%-ot mutatott a menetrendszerűség.

Hozzátesszük, hogy a magyar vasútvonalakon a menetrendszerűségi, pontossági mutatószámok nem vagy nem sokkal rosszabbak a fejlettebb európai országok vasúttársaságainak eredményeinél sem. Hogy csak néhány példát említsünk: Svájcban 2017-ben 89%,  Belgiumban pedig 88,3%-os volt a menetrendszerűség.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hibás a cikk azon következtetése, hogy "lehetne akár szigifikáns hatása a vasúthálózatba ölt százmilliárdoknak, de mint az látszik, az összesített késési mutatón nem mutatkozik meg a hatás." Többségében olyan vonalakról kértek be adatokat, és ábrázolták ezeket grafikonon, amelyek esetében az utóbbi évtizedben nem végeztek jelentős pályafelújítást, vagy az folyamatban van, mint például a Budapest-Vác, a Budapest-Pécs, a Budapest-Szeged, és Budapest-Hatvan-Miskolc, Budapest-Győr vonalak. Ezek közül a pécsi és a miskolci fővonalakon kezdődött el nemrégiben a pályarekonstrukció. (Ezekről itt olvashatnak: https://www.mavcsoport.hu/mavinform/modositott-menetrend-potlobuszok-pecsi-fovonalon-es-csatlakozo-vonalakon; https://www.mavcsoport.hu/mavinform/holnaptol-modosul-vasuti-menetrend-budapest-hatvan-vonalon). A vasúttársaság mindent megtesz, hogy a jelenlegi vágányzár ideje alatt is kiszolgálja az érintett városok között közlekedők utazási igényeit és biztosítsa a megfelelő eljutásokat.

A "Személyszállító vonatok késése az egyes vonalakon 2017-ben" sor alatt feltüntetett grafikonból éppen arra lehet következtetni, hogy jelentős pozitív hatása volt a befektetett erőforrásoknak a már nagyrészt felújított Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa és a Budapest-Esztergom vonalakon, mert az átlagnál pontosabbak a vonatok. Az előbbi vonal esetében 2016-ról 2017-re 9,5 százalékkal nőtt a fizető utasok száma (6,6 millióról csaknem 7,3 millióra). A nyári időszakban a balatoni utasszám 8,6%-kal, a bevétel pedig 10%-kal növekedett. Az utóbbi vonal esetében 2011 volt a felújítás előtti utolsó év, amikor végig közlekedtek szerelvények a vonalon. Ehhez viszonyítva 2016-ban 56 százalékkal több, összesen 3,2 millió fizető utast szállított a MÁV-START az esztergomi vonalon. 2017-ben pedig 6,6 százalékkal utaztak többen (3,4 millióan), mint tavalyelőtt. A villamosításnak és a 2018. április 9-től a teljes vonalon közlekedő FLIRT motorvonatoknak köszönhetően tovább nőhet a vasúti utazás népszerűsége. Csak hangulatkeltő elemként fogható fel a cikkben az esztergomi állomáson tavaly kisiklott vonat esetének emlegetése, mert a szerelvényben nem tartózkodtak 971 percen át utasok, mivel a baleset után nem sokkal leszállhattak. Az érintett szakaszon pedig más vonatokkal és pótlóbuszokkal fenntartható volt a közlekedés.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem