A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében 2027-től dupla parkolási díjat kell fizetniük a két tonnánál nehezebb autóknak - köztük az elektromosoknak is.
Teljes a káosz a budapesti reptéren: megszólalt a Wizz Air, erre számíthatnak a magyar utasok
Az ónos eső miatt kialakult rendkívüli időjárási helyzet következtében ideiglenesen lezárták a budapesti, a pozsonyi és a bécsi repülőteret is, ami jelentős fennakadásokat okoz a légiközlekedésben. A Wizz Air több járata érintett: eddig öt, Budapestre tartó repülőgép kényszerült más repülőtéren leszállni, a még el nem indult járatok pedig a kiinduló állomásokon várakoznak.
A rendkívüli időjárási helyzet miatt a budapesti, pozsonyi és bécsi repülőtér is ideiglenesen bezárt, az ónos eső a légiközlekedés minden szereplőjére kihatással van. A Wizz Air több járata is érintett, eddig 5, Ferihegyre tartó repülőgép kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak addig, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított.
A Wizz Air mindenben szorosan együttműködik a repülőterek üzemeltetőivel, hogy minden utas a lehető leghamarabb eljusson a célállomására. Azon utasokat, akik másik repülőtéren landoltak, a Wizz Air a lehető leghamarabb repülőgéppel, vagy busszal viszi a mentrendben szereplő légikikötőbe.
A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
A Wizz Air az utasok türelmét és megértését kéri, de a légiközlekedés, az utasok, a személyzet és a repülőgép biztonsága minden esetben a legfontosabb.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Videó: hogy kerül a magyar zöldség 24 órán belül a boltok polcaira?
A Pénzcentrum lépésről lépésre követi végig, hogy lesz a kertészetből indulva villámgyorsan friss áru az Aldi üzleteiben.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








