9 °C Budapest
Vízszintes kép egy női felnőttről, aki három csésze fagylaltot tart a kezében.

Őszre sem zuhant be a fagylaltszezon: ezekért van most oda minden balatoni turista

2025. október 13. 19:33

Bár az ősz már megérkezett, a Balaton környéki cukrászdák nem zárnak be, sőt, új trendet teremtenek a fagylaltozásban - hívta fel rá a figyelmet közleményében a Balatoni Turizmus Szövetség.

"Az elmúlt hétvégén sok egy napra érkező turista volt a cukrászdákban. Ők csak néhány órát töltöttek a tó partján, és egy-egy cukrászda látogatásával ízesítették meg kirándulást." - írja a szervezet.

Hozzátették: mindez annak bizonyítéka, hogy a helyi vállalkozók kreatívan alkalmazkodnak a változó igényekhez, és bebizonyítják, hogy a Balaton nemcsak nyáron lehet vonzó úti cél. Ez az egyik oka annak, hogy október végéig biztosan lesz náluk fagylalt, amely sokak szerint még mindig vonzza a turistákat.

A Bagaméri Fagylaltozó Balatonfüreden október végéig tart nyitva, kínálatában szerepel az idei év Ország Fagylaltja is. A vendégek már nem csak nyáron keresik a fagylaltot, ősszel is szívesen térnek be hozzánk – mondja Márton Sándor cukrászmester. Balatonalmádiban az Amaretto fagyizóban a hidegebb napokra kifejlesztették a „retro jellegű meleg fagyit”, míg a tihanyi Erzsike fagyizó forralt bort és meleg italokat kínál a fagylalt mellett, igazodva az őszi–téli időszakhoz.

A balatoni cukrászdák példája azt mutatja, hogy a gyakorlati tapasztalatok kulcsfontosságúak, nem lehet csak egy középszerű marketinges íróasztalánál megtervezni,  hogy miből lesz trend. Éskovács Péter, a "fagylalt októberben" program ötletgazdája szerint „a balatoni valóság nem csupán statisztikai adatokban mérhető, hanem a vendégek viselkedésében is látszik, milyen változások lesznek a Balatonon. A kreatív cukrászdák ezekre a fogyasztói változásokra figyeltek fel. Ugyanakkor elismeri, hogy a Balatoni Turizmus Szövetség, fagylaltokat középpontba állító kommunikációja is hozzájárult ahhoz, hogy az őszi hónapokban is sok látogató érkezik a térségbe.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A statisztikák szerint tavaly a Balaton több mint 3 millió vendéget fogadott, és a vendégéjszakák száma meghaladta a 9 milliót. A fagylaltozás mellett, már tavaly is a cukrászdák szezonális kínálata, például forralt bor és sütemények, jelentős bevételnövekedést hozott az ősszel. A balatoni cukrászdák tehát rugalmasan alkalmazkodnak a változó igényekhez, és bizonyítják, hogy a fagylalt nemcsak a nyári hónapok kiváltsága.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 11. kedd
Márton
46. hét
EZT OLVASTAD MÁR?