A trükk az, hogy a fehérre mázolt üvegfelület a napsugárzás jelentős részét visszaveri, mielőtt az áthatolna az üvegen és felmelegítené a belső tereket.
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás bevezetésére tekintettel június 24-től várhatóan 26-ig a MÁV-csoport utasai számára díjmentesen vizet biztosít a forgalmasabb állomásokon. Naponta 10 és 17 óra között osztanak palackozott vizet a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, és a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon, pénztáraknál. A Volán budapesti, Népliget és Kelenföld autóbusz-állomásain, valamint a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain, továbbá a HÉV négy főbb végállomásán is adunk frissítőt az utasainknak.
Budapesten a Déli, a Keleti, a Nyugati pályaudvaron és Rákospalota–Újpesten (rákosrendezői vágányzár idején) a peronoknál, vidéken a debreceni, győri, miskolci, nyíregyházi, szegedi, pécsi, székesfehérvári, szolnoki állomáson az ügyfélszolgálaton, továbbá a békéscsabai, celldömölki, fonyódi, kecskeméti, nagykanizsai, siófoki, tapolcai és veszprémi állomáson pedig a pénztárban kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozók.
A Volán – a készlet erejéig – Budapesten két helyen, ezenkívül a megyeszékhelyeken a nagyobb forgalmat lebonyolító autóbusz-állomásokon oszt ásványvizet: Balatonfüreden, Békéscsabán, Budapesten a kelenföldi, valamint a Népliget autóbusz-állomáson, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen.
A HÉV esetében a Batthyány tér, Örs vezér tere, Közvágóhíd és Boráros tér állomáson biztosítják az utasoknak az ásványvizet.
Az ásványvizet a MÁV-csoport naponta 10 és 17 óra között osztja a készlet erejéig és mindaddig, amíg a hőségriasztás ezt szükségessé teszi.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







