Tömegkarambol bénítja a forgalmat az M0-s autóúton, ahol hat személyautó ütközött össze.
Súlyos tömegbukás történt a Tour de Hongrie második szakaszán, több versenyzőt kórházba kellett szállítani, köztük a sárga trikós Bora-Hansgrohe csapat tagjait is - derül ki a verseny Facebook-oldaláról.
A Veszprém és Siófok közötti szakaszon, a Balaton-felvidéki szakasz után, Nemesvámos felé haladva történt a baleset. Mintegy 50 kilométer megtétele után, erősödő szélben következett be a tömegbukás, amelyben 25-30 versenyző került a földre.
A balesetet feltehetően az okozta, hogy az egyik Bora-Hansgrohe csapatbeli kerékpáros kereke az útpadkán kicsúszott, ami dominószerű bukást indított el a mezőnyben. Íme:
Szilasi László versenyigazgató megerősítette, hogy két mentőautó és egy mentőhelikopter szállította kórházba a sérülteket. A bukásban érintett volt többek között Filutás Viktor (Karcag Cycling), Sam Welsford (Red Bull-Bora-Hansgrohe) és Toon Clynhens (Team Flanders-Baloise) is.
A Red Bull csapatából Welsford mellett Ryan Mullent és Frederik Wandahlt is kórházba szállították. Szintén kórházi ellátásra szorult Pablo Torres (UEA Team Emirates), aki nem tudja folytatni a versenyt, valamint Rainer Kepplinger (Bahrain-Victorious). A sérült versenyzők állapota stabil.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








