Nyugdíjaskorban nemcsak több idő jut a kikapcsolódásra, hanem rengeteg utaznak és vesznek igénybe turisztikai szolgáltatásokat egészségügyi céllal is.
Folytatódik: ismét lezárnak hidakat a fővárosban, óriási káoszra kell számítani kedd délután, este
Újra gyűlést jelentettek be kedden 17 órától 22 óráig az Erzsébet hídra, ezért jelentős fennakadásokra kell számítani a közlekedésben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A közlemény szerint a gyülekezési jogról szóló törvény alapján Budapest rendőrfőkapitánya előíró-korlátozó határozatot hozott, amely szerint a gyűlés szerdán 4 óráig tartható meg az Erzsébet hídon, a BRFK határozatát a Kúria hatályban tartotta.
Megjegyezték, hogy az Erzsébet híd blokkolása csúcsidőben így is szinte a teljes fővárosi forgalomra kihat, ezért kedden már 16 órától ismét jelentős forgalmi torlódásokra kell számítani.
Egy vonulásos gyűlés miatt ugyanezen a napon 16 és 17 óra között Budapest V. és VIII. kerületében, a Mikszáth Kálmán tér-Reviczky utca-Baross utca-Múzeum körút-Astoria-Kossuth Lajos utca-Szabad sajtó út útvonalat szakaszosan zárják le. A gyűlések miatt bevezetett forgalomkorlátozásokról térképes tájékoztató a police.hu oldalon található - tették hozzá.
Címlapkép: Lakatos Péter/MTI Fotószerkesztőség
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







