Pillanatok alatt elszabadult a káosz a szüreti felvonuláson: lovak és hintó sodorták el a járókelőket.
Turistákat szállító hajó süllyedt el hétfőn a Vörös-tengeren, folyik a kutatás a túlélők után - közölték az egyiptomi hatóságok.
Amr Hanafi vörös-tengeri kormányzó tájékoztatása szerint a hajó fedélzetén 45 ember volt a baleset idején: 31 külföldi állampolgár és 14 tagú legénység.
A baleset a búvárparadicsomként ismert Marszá Alam város közelében történt, és néhány embert már sikerült kimenteni - tette hozzá, de a pontos számukat nem adta meg.
Az orvosi ellátásra szorulókat mentőrepülővel szállították el, a többieket pedig hajóval vitték biztonságos helyre - mondta a kormányzó.
A Reuters hírügynökség egyiptomi biztonsági forrásokra hivatkozó jelentése szerint eddig 16 embert sikerült kimenteni.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Sea Story nevű turistahajó vasárnap indult Marszá Alamból hatnapos búvárkörútra. A hatóságokat hétfőn hajnalban riasztották a fedélzetről, a kutató- és mentőakció azonnal elindult.
Az intenzív kutatás a haditengerészet és a fegyveres erők koordinálásával folyik - közölte Hanafi.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






