Több mint nettó 115 millió forintot költöttek parkolóhelyek bérlésére a fővárosi cégek, költségvetési szervek és alapítványok.
Ha még nem érvényesítetted a diákod most menj gyorsan: komoly büntit kell fizetni, ha elszalasztod
A 2023-2024-es tanévre vagy annak második félévére szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok, valamint azoknak a tanulóknak a diákigazolványai, akik az előző tanévben töltötték be 16. életévüket, október végéig érvényesek - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.
A társaság felhívja a szülők és a diákok figyelmét, hogy a lejáró diákigazolványokat október 31-ig érvényesíttetniük kell, mivel a továbbiakban csak így vehetik igénybe kedvezményesen a budapesti közösségi közlekedést.
A BKK ugyanakkor jelezte azt is, hogy az október utolsó napján lejáró diákigazolványokkal vásárolt, legkésőbb október 31-i kezdőérvényességű tanulóbérletek a rajtuk jelölt időszakban, de legkésőbb december elsején hajnali 2 óráig használhatóak a járatokon.
Ez a határidő vonatkozik a később lejáró - éves, negyedéves és szemeszterre szóló - bérletekre is, ezért is fontos a diákigazolványok október 31-ig történő érvényesítése a következő tanévre - áll a közlekedési társaság közleményében.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








