A havazás, a markáns lehűlés és a viharos erejű szél komoly fennakadásokat okoz a közlekedésben.
A következő napokban két front is eléri térségünket, amelyek hoznak egy kis csapadékot, ezt követően viszont szárazabbra fordul időjárásunk és pár fokot visszaesik a hőmérséklet.
A keleti harmadban is fokozatosan beborul az ég, de a kelet felé vonuló csapadékzónából az északkeleti, keleti tájakon már csak kevés helyen eshet az eső. Eközben már délelőttől elkezd délnyugat felől szakadozni, csökkenni a felhőzet, kisüt a nap, viszont gomolyfelhők képződnek, amelyekből zápor néhol előfordulhat. Napközben egyre többfelé lesz élénk, helyenként erős a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között valószínű, inkább csak helyenként maradhat kevéssel ez alatt a hőmérséklet. Keleten a front érkezése előtt áll be a maximum. Késő este 13, 18 fok várható - írja a Hungaromet előrejelzése.
Az ország jelentős részén kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség nem várható, azonban a déli, délnyugati megyékben egy-egy zivatar nem kizárt.

-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







