5 °C Budapest
Kilátás a kifutóból a budapesti repülőtér főtermináljára, az égboltra és a dokkoló repülőgépekre.Korábban Budapest Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér néven ismert, és még mindig általánosan csak Ferihegynek hívják. Ez az ország legnagyobb kereskedelmi repülőtere.

Óriási balhé a reptereken: rengeteg magyar nyaralása fullad káoszba

MTI
2024. július 22. 21:05

Az Európai Bizottság felülvizsgált értelmező iránymutatásokat tett közzé hétfőn a légi utasok jogairól, hogy segítse a rendeletek betartását és összehangolását az illetékes nemzeti hatóságok számára.

A brüsszeli közlemény emlékeztetett, az Európai Bizottság 2016 óta tesz közzé iránymutatásokat, hogy kezelje a nemzeti végrehajtó szervek, az utasok és az utasokat tömörítő egyesületek, valamint a repülési ágazat képviselői által felvetett leggyakoribb problémákat.

A hétfőn közzétett felülvizsgált iránymutatás elsősorban az Európai Unió Bírósága e témában 2016 óta hozott ítéleteit foglalja össze, és értelmező iránymutatásokat tartalmaz a fogyatékossággal élő és csökkent mozgásképességű légi utasok jogairól is.

Közölték, az iránymutatások szerint az uniós szinten meghatározott utasjogokat a közlekedési szolgáltatóknak kell biztosítaniuk, és a nemzeti szerveknek kell érvényre juttatniuk. Ha az egyes országokban eltérő intézkedések érvényesülnek, az összezavarhatja az utasokat, probléma esetén  nehézséget okoz nekik, hogy megtalálják, kitől, illetve melyik hatóságtól kérhetnek segítséget.

Az uniós bizottság hétfőn tett közzé egy Eurobarométer-felmérést, amely szerint az európaiak többsége továbbra sem érzi úgy, hogy elegendő információval rendelkezik az utasjogokról. A felmérésben megkérdezettek 33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ismeri a vasúti utazáshoz kapcsolódó utasjogokat. A légi közlekedés esetében ez az arány 27 százalék volt, és még ettől is elmaradt a hajózás 16 százalékkal.

A felmérésből az is kiderült, hogy a fogyatékossággal élő vagy csökkent mozgásképességű válaszadók 84 százaléka ismeri utasjogait - tájékoztattak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?

Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül. 

Create your own user feedback survey

Create your own user feedback survey

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 5. 07:02