4 °C Budapest
View to Lake Balaton,Nikon D5000

Folytatódik a harc a Balatonért: nem tágít a hatóság, szigorú felszámolás indul

2024. június 11. 19:25

A Balaton medrének kezelője, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltsége 2024. június 10-én Balatonfűzfő és Balatonkenese térségében folytatja az illegális, engedély nélkül telepített víziállások (bejárók, stégek) bontását – olvasható az igazgatóság honlapján. A HírBalaton információi szerint az érintetteket előre kiértesítették, akik közül sokan már a hétvégén megtették, még többen ígéretet tettek rá, hogy maguk bontják el az engedély nélküli felépítményeiket.

Valamilyen engedéllyel a több mint száz érintett többsége rendelkezik, csak éppen nem oda, nem úgy és nem akkora bejárót, stéget, építményt létesített, mint amire az engedélye szól. Helyenként valóságos bódévárosok épültek a vízben. A vízügy munkáját az érintett önkormányzatok most is segítik a tómederből kiszedett roncsok, hulladék elszállításának megoldásával - írják.

A Balaton tómeder a Magyar Állam tulajdonában, és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) kezelésében áll, ezért víziállások (pl. stégek, bejárók) csak a vonatkozó jogszabályok betartásával, a vízügyi igazgatóság, mint mederkezelő hozzájárulásával, meghatározott időtartamra létesíthetők - áll a vízügyi igazgatóság honlapján június 6-án megjelent felszólításban.

Itt a szezon nagy kérdése: hová és miből mennek nyaralni idén nyáron a magyarok?

Nő a magyarok reálkeresete, több az elkölthető pénzük, de nagy kérdés, hogy mindez lecsapódik-e majd a turizmusban. Habár kifejezetten jó szezonra készül az ágazat, a szezon vége még messze van. Most futó turisztikai kérdőívünkben az utazási szokásaikról kérdezzük az olvasóinkat: mennek-e nyaralni idén, ha igen, hová és mennyi pénzt szánnak rá. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum Nagy Utazáskutatását. Köszönjük!

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31