South Dalmatian coastal road to the south of Split on a sunny summer evening, Dalmatia, Croatia.

Vadiúj utat adtak át Horvátországban: jelentősen csökken a menetidő a magyaroknak az Adriára

2024. május 29. 19:11

Több mint húsz évvel az első kapavágások megkezdése után a hétvégén átadták a dél-dalmáciai Omis elkerülő útját- derül ki a VG cikkéből. A hat kilométer hosszú útszakasz 70 millió euróba került, a megépítése valóságos mérnöki bravúr. 

Több évtizednyi várakozás után az omisiak végre búcsút mondhatnak a folyamatos közlekedési dugóknak. Az Adria egyik legforgalmasabb útja, a 8-as főút, eddig Omis óvárosán haladt keresztül, óriási dugókat okozva a turistaszezonban, amikor naponta akár 40 ezer autó is megjelent a városka szűk utcáin. Az elkerülő út építése a terepviszonyok miatt rendkívül nehéz és költséges volt, hiszen Omis egy meredek sziklafal tövében, a Cetina folyó torkolatánál fekszik, és a Dinaridák instabil hegyvonulatai valamint a természetvédelmi terület is nehezítette az építkezést.

Az építkezés 2008-ban kezdődött, és az új út a város előtt kanyarodik fel a hegyek irányába, egy 6,5 százalékos dőlésszögű alagútban. A 603 méter hosszú alagút a hegyben elágazik, autópálya-kapcsolatot biztosítva, majd eléri a Cetina folyót. A Komorjak hegy átfúrása másfél évig tartott, mert a zajszintet minimálisra kellett csökkenteni a hegyen élő állatok védelme érdekében. A folyó felett átívelő, 230 méter hosszú hidat úgy kellett megépíteni, hogy a folyó vize ne szennyeződjön, ezért a hidat elemenként rakták össze, csatlakoztatva a tíz évvel korábban elkészült Omis 1 alagúthoz.

Az elkerülő út építését a Strabag végezte, a projekt összköltsége 48,5 millió euró volt, részben uniós források bevonásával. Az Omis 1 alagút fúrási költségei is hozzáadva a teljes költség közel 70 millió euróra rúg. Az új út a jövőbeli spliti körgyűrű déli végpontja lesz, amely várhatóan 2027-re készül el. Ezen kívül Horvátországban több más jelentős útépítési projekt is zajlik, például az A5-ös autópálya befejező szakasza, amely jövő tavasszal éri el a magyar határt, csatlakozva az M6-os autópályához.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58