-1 °C Budapest
Durva útlezárásokra kell számítani ezekben a megyékben: erről feltétlenül tudnod kell

Durva útlezárásokra kell számítani ezekben a megyékben: erről feltétlenül tudnod kell

MTI
2024. május 11. 20:06

A Tour de Hongrie kerékpáros körverseny zárónapján, vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében kell számítani forgalomkorlátozásokra - közölte az Útinform szombaton a honlapján.

Az útvonalról azt írták, hogy a versenyzők Siófokról rajtolnak el, majd a 65-ös főúton Ságvár - Som - Iregszemcse településeken keresztül Tamásiig, majd a 61-es főúton Dombóvárig haladnak. Ezután Sásdra, onnan pedig a 66-os főúton Magyarszékig tekernek és Orfű-Barátúr-Magyarhertelend útvonalon keresztül érkeznek meg Pécsre - ismertették; a városban két kört tesz meg a mezőny, és a cél az állatkertnél lesz, ahová az első versenyzők várhatóan 16.30 óra körül érkeznek meg.

Az Útinform felhívta a figyelmet: a mezőny elhaladásakor, egy-egy útszakaszon rendőri segítséggel megállítják a forgalmat, és a csomópontokban is rendőri forgalomirányításra kell számítani. A verseny közben - rendőri irányítás mellett - lehetőség lesz az útvonalat keresztező közlekedésre - tették hozzá.

A Siófok és Pécs belterületét érintő lezárásokra táblák hívják fel a figyelmet.

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 19:34