A Szent Mihály-hegy lábánál olyan élménypark készül, ami a bringásoknak és a kirándulóknak is új megállóhely lehet.
Az utasigényekhez igazodva a MÁV-VOLÁN-csoport idén is „megnyújtja” a balatoni szezont: már a pünkösdi időszakot megelőzően bevezetjük ún. előszezoni menetrendünket, amivel jóval többen, több időpontban és kényelmesebben juthatnak el a tóhoz, mint a szezonon kívüli időszakokban.
Az előszezoni menetrend keretében már május 13-tól, azaz a hivatalos, iskolai szünidőt egy hónappal megelőzően sűrűbb eljutást biztosítunk a tó partjához és növeljük a kerékpárszállítási kapacitásokat. A vasúttársaság előszezoni szolgáltatásait támogatja az is, hogy a Volánbusz – immár 2022 nyara óta – ütemes menetrenddel biztosítja Zala és Veszprém vármegyékben a regionális és távolsági kapcsolatokat, az elmúlt két évben pedig több tucat új autóbuszt állított forgalomba a balatoni és környéki viszonylatokon - tájékoztatott a MÁV.
A balatoni elő- és utószezoni, illetve nyári forgalomra minden évben több vonattal, ezáltal gyakoribb közlekedéssel, valamint többletszolgáltatásokkal készülünk – ez idén sem lesz másképp. Az előszezoni menetrend nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vasúttársaság nemcsak elérte, de meg is haladta a világjárvány előtti időszak rekordját: tavalyelőtt és tavaly is a teljes szezonban mintegy 3 millióan vették igénybe csak a balatoni járatainkat!
Idén május 13-tól június 21-ig ismét előszezoni menetrenddel várjuk az utazókat: a part menti nagyobb települések az alapütemű, átlagosan óránként járó vonatok mellett további járatokkal is elérhetővé válnak. A szezonon kívüli – úgynevezett téli – menetrendhez képest bővülnek a kerékpárszállítási lehetőségek, több IC-kocsi és motorvonat áll forgalomba, ezáltal a kora tavaszi időszakhoz képest több férőhely áll az utasaink rendelkezésére.
A balatoni állomásokon is nagy figyelmet fordítunk a rendezett állapotok, az általános tisztaság fenntartására, virágok ültetésére, azok gondozására. Több ezer dísznövényt telepítettünk az elmúlt időszakban. Az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseink lehetővé teszik, hogy a magyar tengerhez utazók közül minél többen a versenyképes és környezetbarát vasúti és buszos utazást válasszák.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








