Bár az elmúlt évtizedekben javult Európa levegőminősége, a légszennyezés továbbra is komoly egészségügyi kockázatot jelent.
A Kárpát-medencébe az átlagosnál hűvösebb léghullámok érkeznek, emellett elszórtan számíthatunk csapadékra. A gomolyfelhők lassan ellaposodnak, összeesnek, a csapadékgócok száma fokozatosan csökken. Éjjel zömmel az északkeleti harmadban lesznek kevésbé felhős tájak, hajnalban a déli, délkeleti országrészben vastagszik a felhőzet.
A gomolyfelhők lassan ellaposodnak, összeesnek, a csapadékgócok száma fokozatosan csökken. Éjjel zömmel az északkeleti harmadban lesznek kevésbé felhős tájak, hajnalban a déli, délkeleti országrészben vastagszik a felhőzet. Emiatt vasárnap már több felhő lesz felettünk, de legalább pár órára szinte mindenhol, a Nyugat-Dunántúlon több órára kisüt a nap. Ott lesz a legkisebb a csapadék esélye, másutt elszórtan - nagyobb számban a Salgótarján-Szeged-vonal szélesebb sávjában - valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Záporoktól, zivataroktól függetlenül szombaton Sopronnál és a Fertőnél, vasárnap már az Nyugat- és Észak-Dunántúl más részein és az északkeleti tájakon is megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul, de az Északi-középhegység szélvédett, kevésbé felhős helyein gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 9 és 16 fok között alakul, északnyugaton lesz a leghűvösebb idő.
Az OMSZ elsőfokú zivatar risztást adott ki Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves és Borsod- Abaúj- Zemplén vármegyékre, tehát zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







