Nyárias, 30 fok körüli meleggel indul a jövő hét, ám a napos kezdés után a hét közepén egy hidegfront hoz lehűlést, kiadós záporokat és zivatarokat.
A hidegfront csapadékzónája a délelőtti órákban ért az Északi-középhegység fölé, a csapadék halmazállapota esőről havas esőre váltott, majd tisztán hóra - közölte a HungaroMet Zrt. április 2-án, kedden.
Hétfőn mér 30 Celsius-fokot mértek az Alföldön, kedden pedig havas eső, sőt havazás volt Kékestetőn. A hidegfronti csapadékzóna kedden a délelőtti órákban ért az Északi-középhegység fölé, és a csapadék hűtő hatásának segítségével - Kékestetőn szűk két óra alatt 2 fokos hőmérsékletcsökkenést tapasztaltak - a csapadék halmazállapota legmagasabb hegycsúcsunkon esőről átváltott havas esőre, sőt átmenetileg tisztán hóra is. Közölték azt is, hogy a csapadékhoz viharos szél is társul.
HungaroMet előrejelzése szerint kedden a front felhőzete és csapadékzónája lassan északkelet felé tevődik, itt még délután is számítani kell borult, esős tájakra. A front mögött szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és kisüt a nap. Délután az ország délnyugati felén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. A délnyugati részek kivételével nagy területen kísérhetik erős, viharos lökések a jellemzően nyugati irányú szelet, csak estére mérséklődik a légmozgás. Zivatar környezetében szintén előfordulhatnak viharos lökések.
Címlapkép: Komka Péter, MTI/MTVA
Így bicsaklott meg Magyarország legnagyobb világörökségi projektje: kihátráltunk a nagy lehetőségből
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész...
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







