Az új megoldástól a hatóságok a nyári dugók eltűnését és gyorsabb haladást várnak az Adria felé tartó autósok számára.
Pénteken érkezik a következő csapadékzóna, egyre jobban fog igazodni az időjárás a naptárhoz - írja a Időkép.
Derült, napos időre ébredhetünk csütörtökön az ország nagy részén, csupán északon, északkeleten találkozhatunk párásabb, ködösebb tájakkal. Csípős lesz a reggel, talajmenti fagy többfelé lehet, északon és a mélyebben fekvő részeken pedig kétméteres magasságban is -2, -3 fokig csökkenhet a hőmérséklet. A napos idő a nap nagy részében kitart, nyugat felől azonban egyre több fáytolfelhő sodródik fölénk, valamint feltámad a déli szél, a Dunántúlon többfelé erős lökések lehetnek. 10 és 16 fok közé melegszik délutánra a levegő.
Újabb front és eső jön pénteken
Pénteken nyugat felől ismét egy hullámzó hidegfront érkezik, felhősre, csapadékosra fordul az idő. Kezdetben a Dunántúlon várható eső, majd délután a középső, este a keleti tájakra is megérkezik a csapadék. Többfelé hullhat kiadós, 10 millimétert meghaladó mennyiség, erre nagyobb esély a jelenlegi számítások alapján az ország nyugati és északi felén van. A csúcshőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, melegebb a napközben még csapadékmentes keleti, délkeleti tájakon lesz.
Szombaton keleten van esély újabb tartós esőre, a Dunántúlon a felhőátvonulásokból inkább elszórt záporok alakulhatnak ki, nyugaton néhol az ég is megdörrenhet. Többfelé élénk, északnyughaton erős lehet az északnyugati szél. A hőmérséklet is egyre inkább a novembert idézi majd, 7 és 13 fok közötti maximumokra készülhetünk.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







