A történelmi hőhullám után megérkezett a várva várt hidegfront Magyarországra. Nyugaton már heves zivatarokkal, felhőszakadással és viharos széllel tört be a lehűlés.
A gomolyfelhők összeesnek, és délnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely éjszaka átmenetileg meg is vastagszik.
Hajnalban nyugat felől már elkezd felszakadni a felhőzet, és csütörtökön az ország nagy részén több órára kisüt a nap. A déli óráktól nyugat felől azonban ismét felhősödés kezdődik. Kisebb eső éjszaka, reggel néhol nem zárható ki, de határozottabban majd csütörtök késő délutántól, estétől növekszik meg a csapadékhajlam.
A délies szél megélénkül, főként hajnaltól az Északnyugat-Dunántúlon megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 6 és 12 fok között várható, de a szélcsendes, kevésbé felhős helyeken alacsonyabb értéket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön nagyrészt 17 és 21 fok között várható, de az északi szélcsendes völgyekben több fokkal hűvösebb maradhat az idő.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







