Magas a vízállás Győrben, mind a Rába, mind a Mosoni-Duna szintje jelentősen emelkedett az elmúlt hetekben. 2,5–3 méteres vízszintemelkedés várható a Duna magyar szakaszán is.
Szeptember első napjaira visszatér a napos idő, az ősz első hétvégéjén nem lesz ritka a 30 fok - írja az Időkép. A jelentős lehűlést okozó hullámzó frontrendszer lassanként kelet, északkelet felé távozik, a hét második felében dél-délnyugat felől száraz, ismét melegebb levegő érkezik fölénk.
Szeptember első napjai így igazi nyári időt hoznak, az ősz első hétvégéjén 30 fok körül alakulnak a maximumok.
Sokat fog sütni a nap, szombaton az ország nagy részén szinte zavartalanul, és napról napra melegebb idő vár ránk: pénteken 24 és 29, szombaton 26 és 31, vasárnap pedig 27 és 32 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk. Vagyis szeptember első hétvégéjén akár még strandolhatunk is, még természetes álló-és folyóvizeink hőmérséklete is alkalmas lehet fürdőzésre - írja a lap.
Nagy bizonytalanság mellett észak-északnyugat felől egy hidegfront vasárnap késő délután közelítheti meg térségünket, hétfőre pár fokkal visszaeshetnek a maximumok - írták.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







