Vasárnap estétől markáns időjárási megosztottság alakul ki Magyarországon
Figyelmeztető előrejelzést adott ki egész Magyarország területére az Országos Meteorológiai Szolgálat. A jelentés szerint estig főleg az északkeleten, Alföldön és Alpokalján még aktív zivatarok lassacskán lecsengenek, majd késő estére várhatóan fokozatosan mindenütt megnyugszik a légkör. Kedden a maihoz képest még nagyobb számban várható zivatarok kialakulása, legkisebb eséllyel a déli határ közelében számíthatunk előfordulásukra. Az erősebb cellákat ma és kedden is lokálisan intenzív csapadék, illetve apró szemű (< 1 cm) jég is kísérheti.
Ma még Baranya megye megúszhatja, keddtől csütörtökig viszont az ország egész területén zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! - írja a met.hu.
Kedden felhősebb lesz az ég és ekkor is szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. Zivatarok térségében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 5 és 11, a legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.
Szerdán, csütörtökön és pénteken többfelé lehet zápor, zivatar. A szél zivatarok térségében lehet erős, akár viharos. Szerdán hajnalban 5 és 12, délután 19 és 25 fok között alakul a hőmérséklet. Csütörtökön a minimumok 6 és 11, a maximumok 20 és 26 fok között lesznek. Pénteken a hajnali 6-12 fokról délutánra 20-25 fokig melegszik fel a levegő.
Szombaton és vasárnap szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. Helyenként megélénkül, zivatar térségében megerősödik, akár viharossá fokozódik a szél. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű. Vasárnap hajnalban 6 és 11, délután 16 és 21 fok közötti értékeket mérhetnek - olvasható az előrejelzésben.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







