A Baranya Vármegyei Kormányhivatal által elrendelt tilalom visszavonásig érvényes.
A jövő év elejétől végleges hatállyal bevezethetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahol a város megelégelte a turisták áradatát.
Júniustól kísérleti jelleggel, a jövő év elejétől pedig végleges hatállyal bevezetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahova első ízben húsvétkor tértek vissza igazán tömegesen a látogatók.
Luigi Brugnaro polgármester a La Repubblica című lapban kedden megjelent interjúban jelentette be, hogy júniustól életbe léptetik az évek óta tervezett előjegyzési és belépődíjas rendszert az egyre növekvő turistaáradat szabályozása érdekében. A polgármester szerint Velence a világon az első olyan város, ahol bevezetik ezt a nehéz kísérletet.
Ez alapján az egy napra érkezők, tehát Velencében szállást nem foglaló turistáktól beszedett belépődíj 3 és 10 euró között lesz majd, attól függően, hogy mekkora a lagúnák városának látogatottsága az egyes napokon. A díj összegét igyekeznek majd úgy megállapítani, hogy a turisták száma ne haladja meg a napi 40-50 ezret, olvasható az RTL.hu-n.
A világjárvány előtt évente 30 millió ember kereste fel Velencét, a koronavírus-járvány csillapulásával pedig a turisták fokozatosan visszatértek. Az első igazi áradatot húsvétkor érzékelték a helyiek, vasárnap 140 ezren, hétfőn csaknem 100 ezren érkeztek. Az előzetes online regisztrációt kezdetben különféle kedvezményekkel, például olcsóbb múzeumi belépőjegyekkel ösztönzik. Elvárják az előjegyzést a Veneto tartományban élő olaszoktól is, akiknek azonban nem kell fizetniük, és indokolt esetben, például temetés vagy rokonlátogatás esetén, regisztrálniuk sem kell. Elképzelhető, hogy idővel a város legfontosabb belépési pontjain kapukat állítanak fel a rendszer zavartalan működteté se céljából.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







