Az ötlet három éve született meg a város "Respect the City" (Tiszteld a várost) kezdeményezésének részeként.
Kilábalóban a taxis szektor a koronavírus-járvány okozta sokkból, de messze még a járvány előtti szint - írja csütörtöki számában a Világgazdaság az Opten elemzése alapján. A gazdasági lap emlékeztet arra, hogy 2020-ban 40 százalékkal, a tíz évvel ezelőtti szintre esett a taxitársaságok összesített árbevétele, az adózás előtti eredményük pedig gyakorlatilag lenullázódott. Abban az évben csaknem 1500 taxis egyéni vállalkozó adta vissza az engedélyét, ezzel 20 százalékkal esett a számuk, az alkalmazottaké pedig több mint 30 százalékkal.
2021-ben már biztató jelek látszottak, újra növekedni kezdett az egyéni taxis vállalkozók száma, és bár ez még messze nem kompenzálta a korábbi zuhanást, megállt az alkalmazottak számának esése, sőt valamennyire nő is. A kereslet ugyan felfutóban van, de még nem állt vissza a korábbi szintre, és az egyéni vállalkozók közül egy sem tért még vissza. Az Opten összesítése szerint a társaságok árbevétele 2020-ban 6 milliárd forint körül alakult a 2019-es 10,3 milliárd után. Adózás előtti eredményük a járvány előtti évben még 800 millió forint volt, 2020-ban már csak 52,4 millió.
Brutális fordulat az időjárásban: a 38 fokos hőség után nem várt ítéletidő tarolja le Magyarországot
Pénteken egy nyugat felől érkező hidegfront töri meg az akár 38 fokos kánikulát.
Fordulat a napok óta keresett édesapa ügyében: a légirendészet szúrta ki a szörnyű igazságot a vízen
A légirendészet megtalálta annak a 34 éves tatai kajakosnak a holttestét, aki még vasárnap tűnt el a Balatonban.
Életveszélyes Budapest legendás kilátója: azonnal lépni kell, de a kerületnek nincs pénze felújítani
Életveszélyes állapota miatt azonnali, többmilliárd forintos felújításra szorul a február óta zárva tartó, János-hegyen álló Erzsébet-kilátó.







