Az emberi tevékenység nemcsak üvegházhatású gázokat bocsát ki, hanem apró, szilárd vagy cseppfolyós légszennyező ún. aeroszol-részecskéket is.
Szilveszterre megtelhetnek a magyarok által is kedvelt osztrák, svájci, olasz és francia síparadicsomok külföldi turistákkal, már most sem könnyű az év utolsó napjaira szállást foglalni a népszerű helyekre - közölte Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke a Világgazdasággal.
A gazdasági napilap keddi cikke ismerteti: a hazai utazásszervezők is feszülten várják, hogy milyen járványügyi intézkedéseket jelent be december 12-től Ausztria, hiszen a tét a teljes síszezon. Aligha lehet pótolni a tavaly kiesett forgalmat, de sokan remélik, hogy az idén már sehol nem lesz szükség teljes lezárásra. Az előrejelzést megnehezíti a helyzet képlékenysége, amire példa, hogy a koronavírus néhány napja világszerte ismertté vált omikron-variánsának megjelenése azonnali korlátozó intézkedésekre sarkallta az Európai Uniót is.
Molnár Judit elmondta: a magyarországi turisztikai piacra is hat a dél-afrikai légi járatok törlése, illetve korlátozása, hiszen a Dél-Afrikába szervezett szafarikat azonnal törölték az utazási irodák, a hazaérkezőket pedig karanténba küldték. Magyarországról, ha nem is tömegesen, de sokan jártak Dél-Afrikába, ám most újabb egzotikus úti cél esett ki a pandémia miatt amúgy is szűkös kínálatból.
Jó néhány éve kedvelt téli úti cél Thaiföld, Indonézia és Bali, ahová továbbra sincs szervezett kiutaztatás, de ilyentájt nagyon sokan hiányolják a palettáról a Szentföldet, illetve az izraeli utazási lehetőségeket, a Holt-tenger környékét is - mondta Molnár Judit. A döntések a világjárvány miatt az utolsó pillanatra tolódtak, ráadásul a last minute kereslet a világ minden pontjáról ugyanazokra a helyekre koncentrálódik.
A tavalyinál jobb, de a 2019-es év végi forgalomnál jóval szerényebb év végi kiutazóforgalommal számolnak a szervezőirodák. A szakmai szövetség elnöke szerint az már kimagasló, ha egy vállalkozás eléri a járvány előtti időszak bevételének 30-40 százalékát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az egyiptomi és a maldív-szigeteki döntés a magyar védettségi igazolványok elfogadásáról éppen ezért a legjobbkor született. Egyiptom árérték arányban remek szállodái, a Vörös-tenger és környékének klímája régóta nagyon vonzó a magyar utazási piacon, amelyen a világkiállítás miatt az idén szinte berobbant a Dubaj iránti kereslet, minden korábbinál többen utaztak Magyarországról az Egyesült Arab Emírségekbe.
Most indulnak az első szervezett csoportok az Amerikai Egyesült Államokba, mindenekelőtt New Yorkba, miután a hosszú amerikai piaci szünet után ismét bekerült a kínálatba. Az amerikai utazások iránt hatalmas az érdeklődés, a helyek pillanatok alatt elkeltek. Pedig az utazók egyes térségekben körülbelül 10 százalékos, másutt akár nagyobb arányú drágulással is számolhatnak az olaj árának növekedése, a szolgáltatók áremelései, valamint a forint gyengülése miatt - közölte a szakember.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







