Man runnig along the river

A fél város lezárják a hétvégén, futóverseny lesz Budapesten: itt számíts nagy dugókra

2021. október 9. 08:15 2 perc

Futóverseny miatt péntektől vasárnap estig lezárják a fővárosi Pázmány Péter sétányt, emellett a hétvégére időszakosan és szakaszosan a budai és a pesti alsó rakpartot, valamint más útszakaszokat is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön a honlapján. A tájékoztatás szerint a Pázmány Péter sétány pénteken 9 órától vasárnap 20 óráig lesz lezárva.

 öbb mint tízezer résztvevőt - köztük mintegy ezer külföldi vendéget - várnak a szombat-vasárnap sorra kerülő 36. Spar Budapest Maraton futófesztiválra. A két nap során 11 távot teljesíthetnek az érdeklődők, 400 métertől a maratoni távig.

Szombaton időszakosan lezárják a budai alsó rakpart Dombóvári út és Üstökös utca közötti szakaszát 7 és 15 óra között, várhatóan 9 órától 11.30-ig a Halász utcai felhajtótól a Bem rakpart-Jégverem utca-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd utca és az Alagút utca-Attila út-Apród utca-Ybl Miklós tér-Várkert rakpart útvonalat, továbbá 15 óráig a Műegyetem rakpartot. Ezek mellett 9.20 és 10.30 között sávlezárásra kell számítani a Döbrentei tér-Szent Gellért rakpart-Szent Gellért tér útvonalon.

Vasárnap lezárják a budai alsó rakpartot 6 és 15 óra között, továbbá a pesti alsó rakpartot a Margit híd és a Dráva utca között 9 és 13.30 között. Szintén lezárásra kell számítani 9-től 14.30-ig a Bem rakpart-Jégverem utca-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Várkert rakpart útvonalon, az Alagút utca-Attila út-Apród utca útvonalon, valamint a Szent Gellért rakparton, a Műegyetem rakparton és a Dombóvári úton is 11 óráig.

Sávlezárások lesznek 10 és 13 óra között az Árpád híd, 13.30-ig a Margit híd Budára vezető oldalán, továbbá 14 óráig a Jászai Mari tér-pesti alsó rakpart-Népfürdő utca-Árpád híd-Árpád fejedelem útja útvonalon. A közlekedőknek korlátozásra kell számítaniuk 10 és 13 óra között a Szentendrei úton a Bogdáni út és a Reményi Ede utca között, a Mozaik utcában, a Leányfalu utcában, a Reményi Ede utcában és a Tavasz utcában.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A forgalomkorlátozások a közösségi közlekedés járatait is érintik. A 153-as autóbusz pénteken 9 órától üzemzárásig, a 154-es autóbusz pénteken 9 órától vasárnap üzemzárásig rövidített útvonalon közlekedik. Szombaton és vasárnap időszakosan más útvonalon jár a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos, valamint az 5-ös, a 105-ös és a 178-as autóbusz, emellett a 16-os autóbusz egy-egy órán át nem közlekedik. Vasárnap időszakos változások lesznek a 9-es, a 15-ös, a 26-os, a 29-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 115-ös, a 118-as, a 134-es, a 137-es, a 218-as, a 226-os, valamint a 237-es autóbusz közlekedésében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29