27 °C Budapest
Csodálatos balatoni panoráma a MÁV-START egyik járatáról.

Csökkenő menetidő, légkondi: ezen a vonalon már így utazhatnak nyáron az utasok

2021. június 7. 08:28

Hamarosan már az északi parton is működik a villamos felsővezeték, így a Balaton mindkét partján korszerű, légkondicionált járművekkel utazhatunk nyaralni - jelentette ki Homolya Róbert, a MÁV-Volánbusz elnök-vezérigazgatója.

"A Balatonnál egyre jobb helyzetben vagyunk, hiszen a Budapest-Székesfehérvár, valamint a déli parti vonalat a közelmúltban korszerűsítették, és az itt közlekedő gördülőállomány is az átlagnál jobbnak mondható, gondoljunk a FLIRT motorvonatokra vagy az IC+ kocsikra. Ehhez párosul a versenyképes menetrendi kínálatunk, amely szeptemberben bővült az óránként felváltva közlekedő Budapest-Keszthely Balaton intercityvel és a Budapest-Nagykanizsa Tópart IC-vel, ezek a korábbi években megszokottnál sűrűbben járnak, és a menetdíj is mintegy tíz százalékkal kedvezőbb: egységesen 300 forintos helyjeggyel vehetők igénybe, hiszen a gyorsvonati és IC-pótjegyet megszüntettük" fejtette ki a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjúban.

Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy továbbra is kínálják a kombinált vasút-autóbusz napi-, hétvégi jegyeket a Balaton térségében. Bevezették a Balaton 24/72 Duo jegyeket, mellyel a Volánbusz 123 térségi települési járata is igénybe vehető.

Az északi parton június 19-től működik a villamos felsővezeték, akkortól nyolc perccel csökken a menetidő is Balatonfüredig.

A fiatalok igényét is kiszolgálva az éjszakai Bagolyvonatok nemcsak a déli, hanem az északi parton is közlekednek majd. A Kék Hullám intercity kétóránként jár Budapest és Tapolca között, de Balatonfüredig csak Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban fog megállni.

Homolya Róbert bejelentette, hogy várhatóan a nyár második felétől forgalomba állhatnak a prémium- és bisztrószakasszal rendelkező, első osztályú IC+ kocsik, amelyekből 35 készül.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ilyen színvonalú, magyar gyártású vasúti kocsi nem készült még

- emelte ki. Az elnök-vezérigazgató megemlítette azt is, hogy a kerékpáros turizmus nagyon népszerűvé vált. "Az elmúlt három hétben a kerékpárszállításban 44 százalékos növekedést tapasztaltunk a 2019-es azonos időszakhoz képest" - mondta el, hozzátéve, hogy számítottak is a növekedésre, ezért a népszerűbb biciklis túrahelyekre a vonatokhoz nagy befogadóképességű kocsit kapcsolnak, amelyben akár 32-36 kerékpár is elfér.

A kapacitásbővítés érdekében a mellékvonalakról jól ismert Bz motorvonatok mellékkocsijaiból idén hetet építenek át nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsivá, ezek pedig fokozatosan állnak forgalomba, előbb június elejétől a Tisza-tó környéki vasútvonalakon, valamint Vác és Balassagyarmat között.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 15. kedd
Jolán, Vid
24. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?