Rendkívül kedvező árú repülőjegy-akciókat gyűjtött össze a Budapestről induló járatokra a hazai utazói közösség.
A GVH közérdekű keresettel érte el, hogy két, üdülési joggal kapcsolatos megtévesztések miatt elmarasztalt cég ügyfelei könnyebben és gyorsabban kaphassanak kártérítést. A bíróság döntése ugyanis egyszerűsített jogérvényesítésre nyújt lehetőséget a sérelmet szenvedett fogyasztók számára.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018-ban állapította meg, hogy két vállalkozás – az Exch-Immo Kft. és a Club Hotels Europe Ingatlanhasznosító Kft. – megtévesztette a fogyasztókat üdülési jogaik eladásáról szóló ajánlataikkal. A GVH együttesen mintegy 41 millió forintos bírságot szabott ki a cégekre, az érintett fogyasztók magánjogi kárainak enyhítésére viszont – hatáskör híján – nem volt közvetlen lehetőségre. Mivel azonban a jogsértés a fogyasztók széles körét érintette, a nemzeti versenyhatóság közérdekű keresettel élt a bíróságnál, kérve a jogsértés megállapítását valamennyi érintettre (vagyis a perben nem álló, de érdekelt fogyasztókra is) kiterjedő hatállyal.
A Fővárosi Törvényszék jogerős döntésében helyt adott a versenyhatóság közérdekű keresetének, így valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal megállapította, hogy a két vállalkozás jogsértő magatartást tanúsított. A bíróság döntése minden olyan fogyasztót érint, aki üdülési jogának értékesítése céljából szerződéses viszonyba került a cégek valamelyikével a jogsértés időtartama alatt.
Az ügyfelek mostantól egyszerűen érvényesíthetik polgári perben a vállalkozásokkal szembeni kárigényüket: a döntés alapján a jogsértés ténye ugyanis immár bizonyítottnak tekintendő, így az érintett fogyasztóknak a bírósági eljárások során elég csupán bemutatniuk a cégekkel kötött szerződésüket.
A sérelmet szenvedett ügyfelek így a GVH közérdekű keresetének köszönhetően könnyebben, gyorsabban és nagyobb sikerrel érvényesíthetik jogaikat a két vállalkozással szemben. Az üdülési jogokkal kapcsolatos megtévesztések azonos sémára épülnek: a cégek személyes egyeztetésekre csalogatják be a fogyasztókat azzal kecsegtetve, hogy segítséget kapnak meglévő üdülési joguk értékesítésében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az egyeztetésen a cégek elhitetik, hogy a sikeres értékesítés érdekében szükséges a már meglévő üdülési jog bővítése, vagy újabb üdülési jog vásárlása. Ezt követően azonban az ügyfelek nem kapnak valós segítséget üdülési joguk továbbértékesítésében, így az eredetinél is kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek. A GVH korábban már felhívta az üdülési joggal rendelkezők figyelmét a jogsértő módszerekre és az utóbbi időben érkező jelzések alapján továbbra is óvatosságra int minden érintett fogyasztót.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







