21 °C Budapest
Csődhullámot indíthat el a maratoni bizonytalanság tavasz végén: a turizmusnak idén is kampó?

Csődhullámot indíthat el a maratoni bizonytalanság tavasz végén: a turizmusnak idén is kampó?

2021. április 12. 09:31

Szakemberek szerint a belföldi turizmus szereplői arra készülhetnek: májustól kinyithatnak, azonban sok vállakozónak már a tavasz végi nyitás is késő lesz. A külföldi turisták számára vonzó lehet a magyar lakosság átoltottsága.

A november óta országos járványzár alatt lévő szálláshelyek májusi újranyitásával kezdené a belföldi szezont a szállodaszövetség, amely úgy látja, hogy a maratoni bizonytalanság akár csődhullámot, a nyár elejére pedig tömeges munkaerő-elvándorlást is okozhat – közölte Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) általános alelnöke, aki szerint a szabályszerűen zárva tartó hotelek halmozzák a veszteségeket.

"Május elejére felkészülhetnek a kereskedelmi szálláshelyek, hogy a belföldi turizmus újraindulhasson. Eljutottunk az utolsó levegővételig, ami azt jelenti, hogy a járványügyi helyzethez és a lakosság védettségéhez igazított újranyitás nélkül már megfulladhatna az ágazat" – mondta a szakértő a Magyar Nemzetnek. Kiemelte: májustól ketyeg a bomba, ami végső soron tömeges csődöket is előidézhet a szektorban, különösen akkor, ha a nyári turizmust követően újabb járványhullám tarolja le az országot, és az ősszel ismét be kellene zárni a szállodákat.

Hazánk továbbra is vonzó helyszín, ahol sajátságos, kedvező turisztikai helyzet állhat elő

– vélekedett Baldauf Csaba, aki szerint a járványhullámokban megroppant ágazatnak előnyére válhat, hogy európai viszonylatban is kiemelkedő gyorsasággal nő a vakcinázottság a lakosság körében. Az új turizmushoz szükséges biztonsággal a külföldi turisták számára vonzóbb úti céllá válhatunk a többi uniós országhoz viszonyítva.

"Egyértelmű, hogy Budapestnek változásra van szüksége, de ez egyik pillanatról a másikra nem működhet. Jellegénél fogva számottevően amúgy sem lehet a vidéki magyarokhoz igazítani a kínálatot. A fővárost csak belföldi vendégekkel megmenteni nem lehet" – jelentette ki. Az általános utazási attitűdhöz képest elenyésző távolságok miatt például eleve nem ösztönző a vidékről útnak induló városnézők számára, hogy a nevezetességek felkeresése után egy-két éjszakát eltöltsenek egy fővárosi szállodában.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Kétségtelenül jövedelmi okok is vannak, Budapest nem egészen a magyar pénztárcákhoz szabott. A magyar főváros szálláspiaca ugyanakkor Európában kedvezőbb ár/érték arányt képvisel, ami a pandémia előtti, rekordszámú külföldi vendégéjszakákon is meglátszott

– jegyezte meg az alelnök. Szerinte reális célokat kell kitűzni: a vidékkel összehangolt, új stratégiával a belföldiek aránya némiképp erősödhet majd a fővárosban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm