A mezőgazdaság és a gasztronómia szoros összekapcsolása, valamint a teljes értéklánc lefedése jelentheti a túlélést a nehéz helyzetben lévő magyar gazdák számára.
Megkezdődött a májusi és a nyári előfoglalási hullám az egyik legnagyobb magyar szállásportálon és napról napra nő a foglalások száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján is. A legnépszerűbb időszak viszont a közelgő húsvéti szünet.
Február utolsó két hetében dinamikusan kezdtek nőni a belföldi foglalások, amelyeknek körülbelül 40 százaléka a tavaszi, illetve a nyári szünetet megelező időszakhoz, tehát április-május-juniushoz köthető, nagyobb részük pedig már a július-augusztus hónapokhoz kötődik - ismertette az InfoRádiónak a Szállás.hu vezérigazgatója. A most beérkező foglalások száma hétről hétre erősödik 2-3 százalékkal, a jelek szerinte tehát beindult egy erőteljes tervezési és foglalási kedv, tette hozzá Szigetvári József.
A nyári foglalások jellegében kis mértékben nagyobb az aránya a kisebb házak, apartmanok és vendégházak foglalásainak a hotelekbe, wellness-szállodákba érkezőkkel szemben, mint korábban. A tavaszi időszakra azonban már hangsúlyosabb az eltolódás, tehát a jelek szerint
Eközben a külföldi desztinációk tekintetében relatíve kevés még a foglalás, annak ellenére, hogy a Szállás.hu felmérése azt mutatja, az igény megvan, de egyelőre inkább kivárnak az utazni vágyók. Megfigyelhető, hogy az emberek olyan jellegű szállásokat, foglalási lehetőségeket keresnek, amelyek alapvetően könnyen módosíthatóak és lemondhatóak, illetve előleg nélküliek, hogy amennyiben mégis korlátozásokra kerül sor, gyorsan és egyszerűen szabadulni tudjanak tőlük.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






