Több, mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki a nemzeti versenyhatóság hat vállalkozásra.
Sok sofőr nincs tisztában a fizetős útszakaszok jogosulatlan használata után járó büntetésekkel, pedig érdemes követni az aktuális változásokat, a most bevezetett amnesztia például sok feledékeny sofőrnek kedvezhet. Év elején indul be igazán a matricavásárlási hajrá, amelyben úgy tűnik egyre többen nyitnának az online megoldások felé is a járványhelyzetre való tekintettel.
A magyar sofőrök közel fele bizonytalan vagy egyáltalán nem is rendelkezik információval a jogosulatlan úthasználat következtében kiszabható büntetésekről - derült ki az OTP Mobil legújabb reprezentatív kutatásából. A megkérdezettek egyharmada bevallása szerint nem tudja, mekkora büntetés jár a kihágásért, 45 százaléka pedig azt sem, hogy hogyan pótolhatja a matricát. Pedig
A kutatásban résztvevők 31 százaléka tudta, hogy körülbelül 15 ezer Ft a kiszabható alapbüntetés személygépkocsik esetében, amennyiben matrica nélkül közlekedik autópályán, ez az összeg pontosan 15 460 Ft. Kétötödük egyáltalán nem tudta, 24 százalék pedig 30 ezer Ft-nak tippelte az alapbüntetést.
A pótdíjat 60 napon belül kell befizetni, ezt a megkérdezettek 3 százaléka tudta, egyharmaduk úgy gondolta, hogy 15 napjuk van erre, kétötödük pedig nem tudott válaszolni a kérdésre, holott a 60. nap után 61 820 Ft-ra nő a bírság mértéke. Az emelt pótdíj fogalmával pedig a válaszadók több mint a fele nem volt tisztában.
Útra kelünk - de hogyan?
Évente legalább egyszer 13 százalék, havi rendszerességgel pedig 14 százalék használ fizetős útszakaszokat, míg a sofőrök 38 százaléka nyilatkozta azt, hogy csak akkor hajt autópályára, ha nincs más lehetősége. A döntésre akár a vírushelyzet is hatással lehet, hiszen valószínűleg kevesebben vállalkoznak hosszabb utakra. A megkérdezettek közül a legtöbben 10 napos matricát vesznek (40 százalék), 30 százalékuk éves megyeit, míg 13 százalékuk éves országos matricát vásárol.
Digitalizálódó vásárlási szokások
Annak ellenére, hogy már az óév végén lehetőség nyílik az autópálya-matricák megvásárlására, mégis sok esetben ez az év elejére tolódik. Sokan továbbra is a benzinkutakat részesítik előnyben, 16 százalék viszont már applikációban vásárolja matricáját, az SMS-es opció bizonyult a legkevésbé népszerűnek, 5 százalék választja ezt a megoldást.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A járványhelyzetre való tekintettel a válaszadók körülbelül kétharmada változtatna szokásain a közeljövőben és megfontolná az elektronikus vásárlást. A különböző megoldások közül az appos vásárlás mellett döntenének a legtöbben (23 százalék), ezt támasztják alá a Simple vásárlások is:
- mondta el Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezetője.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








