11 °C Budapest

Tovább szigoríthat Németország: szakértők szerint csak így fékezhető meg a járvány

MTI
2020. december 8. 14:01

A gazdasági és társadalmi életet befagyasztó teljes körű zárlatot kell elrendelni Németországban a koronavírus-járvány második hullámának elhúzódó tetőzése miatt a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) kedden kiadott rendkívüli állásfoglalása szerint.

A legtekintélyesebb német járványügyi szakértők, köztük a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler által jegyzett állásfoglalásban kiemelték, hogy nem sikerült ellenőrzés alá vonni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedését, és megszüntetni az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének veszélyét. Ezért elkerülhetetlen, hogy az eddigi "enyhe", részleges zárlatot felváltsa az ország életét messzemenően befagyasztó "kemény" zárlat.

Kifejtették, hogy a november elején bevezetett és időközben megszigorított korlátozások révén hozzávetőleg 43 százalékkal csökkent az emberek fertőzésveszéllyel járó érintkezéseinek száma a korlátozások előttihez képest. Ez elmarad a járvány második hullámát sikeresen megfékező európai országokban, például Írországban mért 60 százalék körüli szinttől, és messze elmarad a Németországban az első, tavaszi hullám idején mért 63 százaléktól.

Az intézkedések nem is váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a napi új regisztrált fertőződések száma túlságosan magas és naponta több száz halálos áldozatot szed a járvány.

Ugyanakkor a karácsonyi ünnepi időszak jó "keretfeltételeket" kínál a trend megfordításához, mert ilyenkor mindig elcsendesül az élet, csökken a gazdasági aktivitás és szünetet tart a legtöbb állami intézmény, így automatikusan csökken a fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok, találkozások száma. Erre a kiinduló helyzetre építve egy két szakaszból álló zárlatot kell elrendelni a Leopoldina szerint.

December 14-től fel kell függeszteni az iskolakötelezettséget és a feltétlenül szükséges minimumra kell szorítani a személyes találkozásokat. Így minden vállalkozásnál, állami hivatalnál és egyéb szervezetnél a lehető legnagyobb mértékben át kellene állni az otthoni munkavégzésre.

A december 24-én kezdődő második szakaszban a mindennapi élethez elengedhetetlen termékeket árusító boltokon kívül minden üzletnek és ügyfélforgalommal működő egyéb szolgáltatónak zárva kell tartania, és a családi élet területén is a szükséges minimumra kell korlátozni az érintkezést, így az idén nemcsak az utazásoktól, kirándulásoktól, hanem a családi összejövetelektől is el kell tekinteni az ünnepek idején.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Németországnak ebben a lezárt állapotban kell kitartania január 10-ig ahhoz, hogy a járvány enyhülésének reményével kezdhesse az új évet

- áll a Leopoldina állásfoglalásában, amely egy sor javasolt részletszabályt, köztük a maszkviselés kiterjesztéséről szóló előírás-tervezetet is tartalmaz. Egybehangzó sajtóértesülések szerint ugyancsak szigorítást, a kiskereskedelem felfüggesztését, a karácsonyi iskolai szünet meghosszabbítását sürgeti Angela Merkel kancellár is. Tervei szerint rövidesen ismét rendkívüli tanácskozást tart az úgynevezett miniszterelnöki konferenciával (MPK) - a tartományi kormányfők egyeztető testületével -, hogy döntsenek az újabb korlátozásokról.

Az RKI keddi adatai szerint az utóbbi 24 órában 14 054 fertőződést szűrtek ki, mintegy 3 százalékkal többet az egy héttel korábbi 13 604-nél. A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 423 halálesetet regisztráltak egy nap alatt. Az új esetekkel együtt 1 197 709 fertőződést mutattak ki vírusteszttel, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 19 342-re emelkedett Németországban.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) legutóbbi, hétfői összesítése szerint egy nap alatt 71-gyel, 4179-re emelkedett. Gépi lélegeztetésre 60 százalék - 2513 beteg - szorul. A kimutatás szerint országszerte 27 291 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 5450 ágy szabad.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm