A Valentin-napi hétvége idén is kiemelt időszak a hazai szállodáknál: sok helyen tematikus csomagokkal, máshol hangulati és gasztronómiai extrákkal készülnek február közepére.
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) kompjain és személyhajóin az idén eddig több mint 300 ezerrel kevesebben utaztak, mint az elmúlt év hasonló időszakában, a szállított kerékpárok száma viszont 16 százalékkal nőtt - tájékoztatott Kollár József vezérigazgató.
A vezérigazgató jelezte, hogy a pandémia miatt módosított üzleti terveknél ugyanakkor kedvezőbben alakul a nyár, augusztus elejéig a kompokon és személyhajókon utazók együttes száma már meghaladta az 1 milliót.
A forgalom júniusban alapvetően még a hétvégi napokra koncentrálódott, júliustól a belföldi turizmus élénkülésének és a hajózáshoz kedvező időjárásnak köszönhetően már hétköznapokon is regisztráltak kiemelt forgalmat - ismertette Kollár József.
A kompok augusztus 16-ig összesen 814 ezer utast regisztráltak, amely a tavaly év azonos időszakához képest 13,4 százalékos elmaradás. A szállított gépjárművek száma 251 ezer, 12,3 százalékkal kevesebb a 2019-es adatnál. Az idén a kompokon közel 70 ezer kerékpárt is szállítottak, ami mintegy 10 ezerrel, vagyis 16 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi év hasonló időszakának számait.
A menetrendi személyhajózás számai is visszaestek az idén, mivel 2020-ban a tervezettnél közel másfél hónappal később, csupán május legvégén tudta elindítani a társaság a 174. hajózási szezont a Balatonon. Augusztus 16-ig 282 ezer utas utazott a BAHART településeket összekötő menetrendi hajójáratain. Ez a tavalyi adatoknak körülbelül a 70 százaléka.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A nem menetrendi hajók forgalma is jelentős elmaradást mutat az előző évhez képest: augusztus 16-ig mintegy 86 ezer utas választotta a BAHART séta- és programhajóit, ami a tavalyi időarányos utasszámnak mindössze 62 százaléka. A BAHART kikötőláncában a vitorláskikötői bérleti szerződéseket érdemben nem befolyásolta a Covid-19 miatt kialakult járványügyi helyzet - közölte a vezérigazgató.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







