13 megyére csap le a kánikula: itt készülhetünk extrém melegre pénteken

2020. augusztus 7. 11:29

Ma a Dunántúl délnyugati, déli részén is csökken a felhőzet, ezt követően pedig ma és holnap is sok napsütésre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék az ország döntő részén nem várható, legfeljebb a felhősebb tájakon fordulhat ma elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Az északkeleti, keleti szél megélénkül, helyenként megerősödik.

Jelenleg fronthatás ugyan nem terheli a szervezetünket, de az átlagosnál melegebb idő tartós stresszt gyakorol mindenkire. Különösen a kisgyermekekre és idősekre jelent veszélyt a meleg. Fontos odafigyelni az elveszített folyadék és az izzadással távozó sók pótlására, lehetőség szerint izotóniás itallal. Mivel a hőmérséklet az éjszakai órákban is magasnak mondható, ezért nyugtalanul aludhatunk, nem tudjuk kipihenni igazán magunkat, így a szervezet egyre jobban elfárad.

Ma a Dunántúl délnyugati, déli részén is csökken a felhőzet, ezt követően pedig ma és holnap is sok napsütésre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék az ország döntő részén nem várható, legfeljebb a felhősebb tájakon fordulhat ma elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Az északkeleti, keleti szél megélénkül, helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a szélvédett részeken néhány fokkal hűvösebb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 30 és 34 fok között valószínű.

Forrás: met.hu

Az ország 13 megyéjében elsőfokú hőségriasztás van érvényben, ami azt jelenti, a napi középhőmérséklet várhatóan 25 °C felett alakul. Csak a nyugati országrész ússza meg a hőséget, egyelőre.

Forrás: met.hu

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Távolabbi kilátások szombattól keddig

Napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel. Szombaton csapadék sehol sem várható, majd lassan növekvő eséllyel, kedden már elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.

Az elkövetkező napokban a meteorológiai előrejelzés alapján várhatóan visszatér a kánikula, a parlagfű pollenszórása ismét felerősödhet, országosan közepes, helyenként magas szintet érhet el. A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes tartományban várható, esetenként elérheti a magas szintet is. A pázsitfűfélék virágporának mennyisége országosan várhatóan alacsony, helyenként közepes szintet érhet el.

Az útifű, a libatopfélék, az üröm, a lórom pollenjének koncentrációja országosan alacsony. A kevésbé jelentős allergének közül a kenderfélék virágporának koncentrációja jellemzően közepes, az ernyősvirágzatúaké alacsony. Előfordulhat egy-egy szem még a ciprus- és tiszafafélék, a hárs, valamint a fenyőfélék pollenjéből is a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma több helyen elérheti a nagyon magas szintet.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?