Pénteken jelentették be, hogy 2026-ban három debreceni járatát is újraindítja a Wizz Air légitársaság.
Jobban odafigyelnek az üzemeltetők a kalandparkok biztonságosságára az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt, hagyományos szezonindító vizsgálat tapasztalatai szerint. A fogyasztóvédelmi hatóság a kalandpályák mindössze hat százalékának használatát tiltotta meg ideiglenesen, a feltárt dokumentációs hiányosságok pótlása után ezek is újra üzembe állhatnak.
Az ITM idén nyáron is fokozott figyelmet fordít a kikapcsolódni vágyó családok, fiatalok, gyermekek biztonságára. A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt a szezonindítás a szokásosnál későbbre tolódott, a kalandparkok még csak részlegesen üzemelnek, a korábbi években ellenőrzöttek mintegy hatoda ki sem nyitott. A kormányhivatalok így a tavalyi 84 kalandpark helyett idén országosan 73 helyszínen vizsgálódhattak. Az ellenőrzött pályák száma azonban ennek ellenére is nőtt a múlt esztendei 310-ről 345-re.
A fogyasztóvédelmi hatóság a tárca kezdeményezésére a korlátozások enyhítését követően, még a nyári vakáció előtt kezdte meg a kalandparkok ellenőrzését. A vizsgálat a kalandpályák - a kötélpályák és kötélcsúszdák, függőhidak, mászófalak - üzemeltetési körülményeire, a biztonságosságot igazoló dokumentációkra irányult.
A kalandparkokban kialakított pályák műszaki állapotának rendszeres vizsgálatát erre kijelölt tanúsító szervezetek végzik. A fogyasztóvédelmi szakemberek az e szervezetek által kiállított megfelelőségi tanúsítványokat és a látogatók számára is információt nyújtó adattáblákon feltüntetendő jelöléseket ellenőrizték. A vizsgálat kiterjedt az üzemeltetési napló jogszerű vezetésére és a kezelő személyzet szükséges képesítési igazolásainak meglétére is.
Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: "A fogyasztóvédelmi hatóságnak idén nem kellett bezárnia egyetlen kalandparkot sem. A kalandpályák 16 százaléka nem felelt meg teljes körűen előírásoknak, ez a tavalyi 30 százalékhoz képest jelentős javulás. A szakemberek öt megyében (Győr-Moson-Sopron, Pest, Vas, Veszprém és Zala) összesen kilenc kalandparkban, 56 kalandpálya esetében tártak fel mulasztásokat. Ezek közül is csak három helyszínen kellett 22 kalandpálya használatát ideiglenesen megtiltani, amelyek ismét használhatók lesznek, amint az üzemeltetők pótolják a hiányosságokat."
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A rendszeres fogyasztóvédelmi ellenőrzések hozzájárulnak ahhoz, hogy a kalandparkok üzemeltetői tisztában legyenek a biztonságos működtetéshez szükséges követelményekkel. A korábban már vizsgált létesítményekben jellemzően sokkal nagyobb körültekintéssel járnak el a pályák szezon eleji beindítása során.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








