10 °C Budapest

Módosult a közlekedési törvény: vége a taxishiénák zaklatásának?

2020. július 3. 20:01

Tizenhárom közlekedési törvényt módosított mai döntésével az Országgyűlés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kezdeményezett változtatások egyebek mellett lehetővé teszik a büntetett előéletű taxisok kiszűrését a piac tisztítása, az utasok védelme érdekében.

A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításával csökkenhet az utasok kárára elkövetett jogszabálysértések száma, javulhat a taxis szakma társadalmi megítélése, a szolgáltatások színvonala. A módosítás teljes körű ágazati támogatottsággal bír, a büntetlen előélet követelményének törvénybe iktatását a hatóságok mellett a taxis érdekképviseletek is szükségesnek tartják, szorgalmazták. A magyar utasok hathatós védelme mellett az intézkedés ahhoz is hozzájárulhat, hogy a külföldről Magyarországra érkező turisták ne a repülőterek, főpályaudvarok környékén működő taxishiénáktól szerezzék első benyomásaikat hazánkról.

Az új szabályozás nem korlátozza indokolatlanul és aránytalanul a foglalkozás szabad megválasztásához kötődő alapjogot, hiszen kizárólag a szakma végzése szempontjából releváns bűncselekményeket sorolja fel. A közlekedési hatóság a jövőben a bűnügyi nyilvántartási rendszerből kérheti le a járművezetői igazolvány kiadásához szükséges adatokat, a kérelmezők adminisztrációs terhei így nem nőnek. A módosítás a jelenleg már érvényes, legfeljebb öt évre szóló személyszállítási igazolvánnyal rendelkező járművezetőket csak hosszabb távon érinti, nekik a következő igazolvány kiadásakor kell majd megfelelniük az előírásnak.

Hasonlóképpen a gazdaság fehérítését szolgálja az a rendelkezés, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közterület-felügyeletektől is kérhet adatot az általa üzemeltetett Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerhez (EKÁER) kapcsolódó feladatai ellátásához. Így az áruk tényleges útjának nyomon követése a lehető legteljesebb mértékben biztosítható lesz.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. felhatalmazást kap arra, hogy ellenőrzési feladatai mellett a gyors és kényelmes online ügyintézés elősegítése érdekében is hozzáférhessen a gépjármű-nyilvántartás adataihoz. A személyre szabható ügyintézési felületen (SZÜF) így egyszerűen és hatékonyan biztosíthat majd többletszolgáltatásokat az állampolgárok és vállalkozások számára. Ekként már az értékesítéskor meggyőződhet arról, hogy az adott járműre a megfelelő kategóriájú úthasználati jogosultságot váltják-e meg.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az elektronikus szolgáltatások kiépítése után ezzel a jövőben kizárható lesz, hogy rendszám- vagy kategóriatévesztés miatt pótdíjat szabjanak ki.

A hazai elektronikus útdíjszedési rendszerekből származó bevételek az állami tulajdonú országos közúthálózat fejlesztésének és biztonságos fenntartásának meghatározó jelentőségű alappillérei. A törvénymódosítás kiszámíthatóbbá teszi a gépjárművek fenntartását és működtetését azzal, hogy rögzíti az inflációs hatás rendszerbe építésének legmagasabb szintű jogi kereteit. Az évenként automatikusan frissülő díjszámítás legfontosabb hozadéka, hogy az úthasználók - és különösen a fuvarozó vállalkozások - számára tervezhetőbbé válik a költségek alakulása.

A közlekedés jelentősen befolyásolja a gazdasági fejlődést, a vállalkozások versenyképességét és az emberek életminőségét is. Az ágazati szabályozás rendszeres felülvizsgálata hozzájárul ahhoz, hogy a gyakorlati tapasztalatok a megfelelő gyakorisággal jelenjenek meg a legmagasabb szintű előírásokban. Az innovációs tárca a törvényi felhatalmazás alapján véglegesíti a kapcsolódó rendeleti szintű részletszabályokat

- mondta el Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 6. 13:28