9 °C Budapest

Pangás volt a turizmusban a horvátoknál is: ennyit vesztettek az első féléven

MTI
2020. július 1. 20:07

Az első félévben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte szerdán Kristijan Stancic, a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) igazgatója. Hozzátette: júniusban kicsit jobb volt a helyzet, a tavalyi forgalom 32 százalékát teljesítették. Mint mondta, a körülményekre tekintettel elégedettek, továbbá fontosnak találta kiemelni, hogy nem regisztráltak egyelten koronavírus-fertőzött turistát sem az országban.


A horvát turisztikai minisztérium által elindított eVisitor rendszer adatai alapján június végéig a hazai turisták a vendégéjszakák 31 százalékát, a külföldi turisták a 69 százalékát töltötték el országban. A legtöbb vendégéjszakát a szlovénok töltötték el (26 százalék), őket a németek (25 százalék), az osztrákok (9 százalék), a boszniaiak és a csehek (7-7 százalék) követték.

Stancic szerint júliusban és augusztusban nőni fog az idegenforgalmi kereslet és forgalom, itt főleg a közép-európai országok piacára számítanak, Németországra, Szlovéniára, Ausztriára, Csehországra, Lengyelországra, Magyarországra és Szlovákiára.
Úgy vélte, bár a világban állandóan változik a járvány-helyzet, az emberek alkalmazkodtak az új körülményekhez, és a járvány megfékezésre hozott intézkedések betartása mellett újra elkezdtek utazni.

Horvátország szerinte jobban áll, mint a konkurens országok, mert az említett országok számára autóval elérhető, változatos szálláshelyeket kínál és továbbra is kedvező járvány-helyzettel rendelkezik. Stancic úgy értékelte: az év végéig a turisztikai ágazatban a tavalyi rekordév legalább egyharmadát teljesíteni tudják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A főszezon sikerességéhez hozzájárulhat, hogy Európában újraindult a forgalom, és már buszokkal, vonattal és repülővel is elérhető az Adria

- hangsúlyozta. Szerdán megérkezett az első cseh és szlovák turistákkal teli vonat is Fiumébe (Rijeka). A több mint 500 turistát Gari Capelli turisztikai miniszter üdvözölte a vasútállomáson. A tárcavezető újságíróknak elmondta: ötven százalékuk tovább utazik Dél-Dalmáciába, a többiek a Kvarner-öbölben és Isztriában foglaltak szállást, hotelekben, magánszállásokon és kempingekben.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?