Napok óta hamis bombafenyegetések zavarják meg az európai légiközlekedést: a hét közepéig több tucat járatot kellett átvizsgálni, átirányítani vagy vadászgépekkel kísérni.
"Egy ilyen válsághelyzetben is az együtt sírunk, együtt nevetünk elv érvényesül, mindenkinek megértően kell az új és kihívásokkal teli helyzethez hozzáállnia és áldozatokat vállalnia a közös túlélés érdekében" - mondta el Jávorkai Péter turisztikai szakértő a belföldi turizmus helyzetéről. A költségcsökkentés, és az állami támogatás csak néhány hónapra elég a fennamaradáshoz. A túlélés akkor lehetséges, ha megbirkózunk a járvánnyal, és az emberek újra megbíznak abban, hogy veszélytelenül utazhatnak.
"A járványhelyzet következtében egészen biztosan vége egy időre a dinamikus nemzetközi légiutas-, turistaszám- és bevételnövekedésnek. Általánosan megcsappant a bizalom abban az értelemben, hogy hová mehetek, ahol nem kerül veszélybe az egészségem, és nagy eséllyel kevesen leszünk. De a járvánnyal együtt minden bizonnyal csökken az elkölthető megtakarítás is." - mondta Jávorkai Péter a Travelhood Kft. társalapító-ügyvezetője a Magyar Hírlapnak, és kitért rá, hogy a kormányzati korlátozások hosszú távon várható fennmaradása is bizonytalanságot szül, ez pedig az utazási kedv megcsappanását is eredményezi.
Azt még nem lehet tudni, mikor kezdődik az idei szezon. A szakember szerint kérdéses, lesz-e az embereknek szabadideje, és anyagi forrása az utazáshoz egyálalán. Ráadásul annak akinek a pénze és ideje is engedi majd az utazást, a választási lehetőségei jelentősen beszűkülne: célállomások, járatok, foglalható utak, csomagok kínálata.
- mondta a szakember. "Az utazásszervezőknél a közben bezárt vagy otthonról működtetett irodákban, jelentősen csökkentett munkaerővel lázas szervezőmunka folyik, hogy mely járatokat, utakat, célállomásokat tudják önállóan vagy másokkal összevonva megtartani. Addig is azonban, amíg tart a jelenlegi bizonytalanság a szabad mozgást és utazást érintő korlátozások révén világszerte, addig nagyon nehéz kockázatot vállalva szerződéseket kötni és a véglegesen kínálható árualapot is elérhetővé tenni, nem beszélve az utazási irodákat egyelőre elég hátrányosan érintő visszafizetési kötelezettséggel kapcsolatos szabályozásról, vagy éppen a légitársaságok kedvezőtlen pénzvisszafizetési hozzáállásáról" - ismertette.
Jávorkai Péter szerint mindenki a szabályok változását várja, a szakmai szervezetek soha nem látott összefogással küzdenek a tagjaik üzletmenetének életben maradását segítő állami támogatásokért. A közelmúltban indult, közösségi utazásközvetítő startup vállalkozásuk, a Travelhood foglalásai is lenullázódtak, de rugalmas munkaerő-szervezéssel, a szolgáltatásaik újrafazonírozásával, a tevékenységünk néhány hónapja alatt gyűjtött értékes felhasználói tapasztalatok alapján történő IT-fejlesztéssel próbálnak az egyszer majd elinduló piacra megerősödve kikerülni.
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







