Nyugdíjaskorban nemcsak több idő jut a kikapcsolódásra, hanem rengeteg utaznak és vesznek igénybe turisztikai szolgáltatásokat egészségügyi céllal is.
Lendületben maradtak a nagycsaládosok: januárban 566 lízingszerződést kötöttek és több mint másfélmilliárd forint finanszírozást folyósítottak az állami támogatással megvásárolható hétüléses autókra - közölte a legfrissebb adatokat a Magyar Lízingszövetség. Egy-egy autó megvételét a lízingcégek januárban 2,68 millió forinttal finanszírozták.
A nagycsaládosok autóvásárlási programjának tavaly júliusi indulásától január végéig óta összesen 3436 kérelem érkezett a Magyar Lízingszövetség tagvállalataihoz, ebből 3037 darabot már jóváhagytak.
- emelte ki Tóth Zoltán a Magyar Lízingszövetség főtitkára, hozzátéve: alacsony az elutasítási arány,ami egyrészt mutatja, hogy a programban finanszírozásért fordulók döntő többsége hitelképes és megalapozott döntést hoz, valamint hogy a lízingcégek sem szigorítottak feltételeiken, igyekeznek a finanszírozási igényeket lefedni.
- fogalmazott a főtitkár.
A nagycsaládosok autóvásárlási programját a kormány a családvédelmi akcióterv keretében vezette be 2019 júliusában. Ennek keretében - 2022. december 31-ig - az erre jogosult három- vagy többgyermekes családok a legalább hétszemélyes, új személygépkocsi vásárlása esetén a vételár felét, maximum 2,5 millió forint - vissza nem térítendő - állami támogatást kaphatnak, ami mellé finanszírozás is igénybe vehető.
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







